Tűpárna és habverő, díj és köszönet

Nem is olyan régen írtam, milyen jó arra ébredni, hogy gondol rád valaki és ezzel még az elismerését is kifejezi. Igen; azokra a díjakra gondolok amiket blogerek egymásközt osztanak ki, ezek azok a bizonyos vándordíjak amiket tovább kell adni. 

Lehet szeretni, lehet lenézni, lehet nyűgös, lehet megmosolyogtató, lehet időhiányra hivatkozni, lehet akármi, de még mindig azt mondom, hogy egy jól eső érzés.

Sajnos ezekkel az elismerésekkel van egy apró „bibi”, ami nem más mint az átfedés, mert, mint azt már akkor is írtam, a díjjak körbe járhatnak és nagyon könnyen előfordulhat, hogy egy emberke 2×, 3× is megkaphatja és vannak akiket ez „zavarhat” (jajj má megint)  

Itt jut eszembe; a elmúlt hetekben kettőször is nyertem a lottón 1000egynehány forintot; komolyan mondom, másodszor olyan pipa lettem, hogy az valami... Miért nem hagynak már békében, nem csináltam én semmit, teszem a dolgomat, feladom a lottót és kész. Hagyjanak. Ugorgyunk.

A mostani, második díjat Pitelánytól a Tűpárna és Habverő készítőjétől kaptam és nagyon szépen köszönöm. 

Pitelány talán ismerős lehet számotokra, mert a méltán népszerű Sajtos-magos rágcsámat az ő receptje alapján készítettem el, a 15. blogkóstoló alkalmával.

Amint azt fent írtam, előfordulhat átfedés; ezért „priviben” már megköszöntem a Pitelánynak az elismerés, és kértem, hogy nézze el nekem, de a díjat most én nem továbbítanám senkinek. Tremészetesen ezt nem azért, teszem mert nem lenne jelöltem, hanem azért mert mástól nem szeretném elvenni a lehetőséget díjazottjai kivállasztásában, illetve a „zavaró” körbejárást szeretném ezzel a tettemmel (nemtettemmel) csökkenteni.

A kérdései viszont annyira tetszenek, hogy mindenképp vállaszolok rájuk.
Tehát kedves Pitelány köszönöm szépen még egyszer és a megértésedet is :)

1.Melyik az az alapanyag, ami nélkül nem tudnád elképzelni a főzést?
    Hát, ami rögtön beugrott az nem más mint a SZERETET.
    A másik a SÓ, mert a sót, azt ugye szeretik az emberek, tudjuk jól a meséből.
    Igazádiból ez a kettő a legfontosabb, bár már készítettem fincsi salátát, só és fűszer nélkül ;)
   Aztán van még két dolog, ami nélkül ugyan el lehet képzelni a főzést, de szerénységemnek öléggé oda kell figyelni, hogy ALMA és SÁRGARÉPA ne kerüljön minden Őrültségembe. 
 
2.Hány évesen kezdtél a konyhában sürgölődni?
   Szinte kölyök korom óta a konyhában érzem jól magam; imádtam segíteni a Mamikámnak és Anyunak, bár lehet, hogy ez nekik inkább csak akadály volt, és boldogan néztem amikor Apu főzött, de az szent dolog volt és csak az övé, én meg csak csendben ültem, figyeltem és izgatottan vártam az ízeket. A többi korombeli fiúval ellentétben, nem szerettem szaladgálni, fogócskázni vagy éppen rúgni a bőrt, nem; én konyhában játszottam és gyarapodtam. Asszem ez egy ördögi kör lett nálam :)

3.Mi volt az első "műved"?
  Sajnos nem emlékszem, mert utána egy hétig kórházban voltam ételmérgezéssel és minden addig emlékem kiesett (talán jobb is). ezviccvót. Ellenben amiknek itt a blogon írott bizonyítéka van, a beköszönő, első művem amivel talán egy kicsit próbáltam felkészíteni leendő követőimet, az a nevemhez híven a Bundás szaloncukor volt. 

4.Hogy néz ki az álomkonyhád?
  Reálisan - pont így mint most: Pici, de minden elfér benne, nem kell „átszaladni” egy kanálért. Tökéletesen ölég ez a felszereltség, hisz' ha én így, ebben meg tudom csinálni, akkor egy jól jobban felszerelt, modernebb konyhában valóban játék a főzés.
  Álomkonyha -  rusztikus, van benne kemence, igazi fa bútorok, igazi fából, a falon a kedvenc szakácsaim fotóival akiket már a 2. pontban említettem, és az sem lenne baj ha egy erdőszéli házikóban lenne.