TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2014. július 2., szerda

Második hét: tésztasaláta

Nem szaporítva a szót Floriol Testőr második hét.
Hát, ennek igazán örülök; talán már hallottátok tőlem néhányszor: Tésztaság félegészség!
Mediterrán Tésztasalátám kicsit tzatziki, kicsit túrós tészta, kicsit Őrülten jó, kicsit piros (a tányér), kicsit zöld, kicsit fehér, kicsit lájkvadász. (kicsit sárga is, de az most nem illik ide)















MEDITERRÁN TÉSZTASALÁTA, 
    TÚRÓVAL ÉS KAPORRAL 
Hozzávalók:
30 dkg tészta
20 dkg tú
20 dkg kígyóuborka
2 db paprika
2 p. natúr joghurt (1/ 175g)
1/2 citrom
1 ek. méz
5-6 ek. Floriol olívaolaj
oregánó
friss kapor
bors, só
A tésztát kifőzzük.
A túrót egy villa segítségével összetörjük, hozzákeverjük a joghurtot, a fél citrom levét és az olívaolajat, mézzel, sóval, borssal, valamint oregánóval ízesítjük.
Az uborkát vékonyka csíkokra vágjuk, de akár nagy lyukú reszelőn is lereszelhetjük, a paprikát is felcsíkozzuk és a fokhagymát is szép kony csíkokra vágjuk, majd az túrós-öntetbe keverjük őket. 
A langyosra hűlt tésztát alaposan beleforgatjuk az öntetbe és durvára vágott kaporral ízesítjük.
Jól lehűtve kínáljuk, díszítésként kaporral és „hajszál” vékonyra vágott citromhéja megszórhatjuk.   
Csak 1 jó tanács: a tésztákat és a gabonaféléket, célszerű langyos állapotban az öntetbe keverni, ha salátát készítünk, így jobban magukba szívják az ízeket.
  
Ha tetszik neked is ez a tésztasaláta, kérlek jelezd itt és köszi! 

Ilyennel sem találkoztam még, tehát, és most már biztos, hogy van új a nap alatt; ehhez a salátámhoz 4 színű „Maccheroni al pettine” tésztát használtam, bár ez a színén nem nagyon látszik. 
Természetesen megfelel másfajta tészta is.
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése