TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2015. március 29., vasárnap

Palacsinta és a gyermek, mondhatnám Hoppáré!

Amint azt említettem tegnap, jönnek a vendégek (pontosabban már el is mentek).
Sikerült összeállítanom a pompás mönüt, ami Húslevesből, Kijevi csibéből és (mivel öreg elefánt nem felejt, illetve emlékeztem rá, hogy ők azaz ŐK olyan palacsinta fan-ok) palacsintából állt. 
Ügyesen, szépen előkészültem, átgondoltam stb..., nemhogy má össze-vissza kapkodjak az utolsó pillanatban!!!
Aztán csengettek.
A szomszéd néni volt az a kis unokájával, akit nem akart magára hagyni, amíg átugrik hozzám egy pillanatra.
Ez még nem is lenne baj, de a palacsinta elől volt, a fiúcska pedig eleven és hogy picit visszavegyek az iramából, amit a szoba-konyha-fürdő közt, és a ez mi-ez miért van itt-ez a tiéd-és ez itt mi-neked van olyanod, hogy... kérdésekkel töltött ki a nálam tartózkodása alatt, megkínáltam palacsintával.
Még ez sem lenne baj, de én a Mamikámtól úgy tanultam, hogy 1 szép tojásból 8-9 db palacsintát lehet sütni, ami ebéd után, desszertnek, pont elég végül  is nem ezzel kell jól lakni.
Most sem akartam máshogy cselekedni, ezért „csak”ennyit sütöttem.
Na ebből hamar el is fogyott 4 db; sütni már nem akartam újabbakat és bevállaltam, hogy ez az 5 db is elég lesz 4nek desszertnek! egy rendes ebéd után.
...és elég is lett.
Legalábbis nem kértek repetát, én meg nem kínáltam ;) 


  


    
   









TÚRÓS-MÁKOS PALACSINTA DESSZERT,
    SZILVALEKVÁRRAL
Hozzávalók:
5 db palacsinta
15 dkg túró
5 dkg darált mák
1 p. tejföl
1 db tojás
szilvalekvár (sajna, most ez nem házi)
kristálycukor
A tejfölt a tojással alaposan kikeverjük, kicsit cukrozhatjuk.
A túrót, a darált mákot és egy-két kanállal a tojásos-tejfölből szintén összekeverünk, ízlés szerint ízesítjük.
Egy sütőlemezt (tepsit) vékonyan megvajazunk, és a palacsintákat lekvárral és a túrós töltelékkel kétszer rétegezzük, tetejét pedig leöntjük, lekenjük a maradék tojásos-tejföllel.
Díszítésként szórtam rá néhány szem zabpelyhet és mákot, majd forrósütőben szép pirosra sütöttem.
Tálaláskor 8 részre vágtam és kikevert (picit hígított) lekvárral meglocsoltam.
Hát ez ennyi.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése