TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2017. február 22., szerda

Hajdina éa laska avagy Egyszerű kényeztetés, egészségesen

Az az isteni hajdina, amely sajnos, hiába egészséges, személyes tapasztalataim szerint, nem túl népszerű...😕
Én a magam módján próbálom kiemelni a mélyből, sőt ezt már valahol feladatomnak tekintem. 
Ez van.
A hajdináról >>>itt olvashatsz <<< és ezeket érdemes lenne megfontolni!















LASKAGOMBÁS HAJDINAKÁSA, 
 SAVANKÁSAN, TÖKMAGOLAJJAL 
Hozzávalók:
30 dkg hajdina
30 dkg laska gomba
2 fej vöröshagyma (közepes)
10 dkg kolozsvári szalonna
3-4 ek. vörösborecet
babérlevél
csombor
tökmagolaj
A vöröshagymát félkarikákra vágjuk.
A szalonnát felcsíkozzuk és megpirítjuk, majd megfuttatjuk rajt a hajdinát.
Hozzákeverjük a hagymát, sózzuk, babérlevéllel és csomborral fűszerezzük, felöntjük vízzel, belekeverjük a borecetet és a rizshez hasonlatos módon megfőzzük, megpároljuk.
A víz mennyisége valamivel több is lehet, mint a rizsnél, de mint azt már korábban is írtam közben is adhatunk hozzá, szükség szerint.
Tálaláskor tökmagolajjal meglocsoljuk.
Végül is, ezt egy amolyan meleg salátaként is értelmezhetjük.
Jó étvágyat, jó egészséget 😉

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése