Beindult a medvehagyma szezon, végre, és már a boltban is meg lehet venni és nekem ez egy nagy könnyítés 😉
Tehát már az üzletekben, zöldségesnél is kapható és ha szerencsénk van, pont akkor finom, friss amikor gyorsan, nem nézelődve, a heti egy és jól átgondolt bevásárlásunkat végezzük.
Szóval kitaláltam, hogy valami fincsi medvehagymás apróhúst készítek egy kis kukoricakásával.
Ahogy nekiláttam a főzésnek már tudtam, hogy ismét csak igazolni fogom azt a "szabályomat", hogy ételt csak a végén nevezz el, mert lehet hogy nem az lesz, mint amibe belekezdtél...
Aztán végül is az lett -apróhús - kukoricakása - medvehagyma-, csak épp egy kicsit megfordultak a dolgok.
Megfordultak, mint manapság a korosztályos dolgaink, ugyi régen akik vigyáztak ránk, szüleink, nagyszüleink és leteremtettek, ha tiltásuk ellenére elcsánborogtunk ide-oda, vagy csak épp leszöktünk a térre egy kicsikét traccsolni a haverokkal, ebben a szép időben; most pedig az van, hogy nekünk kell vigyázni, figyelnünk rájuk, hogy szépen, maradjanak otthon és pihenjenek egy nagyot, hogy ezzel mi is megnyugodjunk egy picikét💚
TÚRÓS-MEDVEHAGYMÁS
KUKORICAKÁSA
SZALONNÁS
APRÓHÚSSAL
Hozzávalók:
60 dkg
szűzpecsenye
10 dkg
kenyérszalonna
1 db Kápia
paprika
15-20 dkg
túró
30 dkg
kukoricadara
1,2 dl víz
1 fél csokor
medvehagyma
vaj
bors, só
A szűzpecsenyét
és a szalonnát felcsíkozzuk és egy serpenyőben, együtt szépen megsütjük,
megpirítjuk, sózzuk borsozzuk és az utolsó 1 percben kockákra vágott Kápia
paprikát adunk hozzá.
A
kukoricadarát forrásban levő sós, vízben kis lángon, „folyamatosan"
kevergetve, az újra forrástól számítva kb.5 perc alatt, sűrűre főzzük, a végén
a tűzről már levéve egy nagy evőkanálnyi vajat és aprított medvehagymát
keverünk bele, majd 10-15 percig fedővel letakarva pihentetjük.
Találáskor a
medvehagymás-kukoricakására túrót morzsolunk és a szalonnás apróhúst a tetejére
halmozzuk.
-Medvehagyma
mennyiségét igazándiból nem lehet pontosan meghatározni, le lehet írni, hogy
hány levélkét használtunk, de vajon minden levél egyforma nagyságú? most azt írtam, hogy egy fél csokor, de vajon a
debreceni marketban, ugyan akkora-e a csokor, mint a szentgotthárdi
zöldségesnél?
Épp ezért
azt mondom, hogy az ilyen esetekben, amikor az étel megengedi, kóstolgassunk,
és ha kívánja, akkor adjunk még hozzá, ez természetesen a kelt tésztáknál picit
más, de arra meg azt mondom, hogy inkább bátrabban adagoljuk...-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése