TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2016. november 29., kedd

Marha és zsálya avagy A fűszeres simulás

Arról már tettem említést, hogy megkedveltem a "főtt" gomba ízét, tehát minden különösebb pirítás nélkül, a főzés utolsó 10-15 percében, adni az adott ételhez. Az íze, egy amolyan finoman simuló gyenge "édeskés" árnyalatot kölcsönöz étkeinknek, az állaga pedig kellemesen roppanós marad. (Természetesen a bóti sampinyonra, termesztett csiperkére gondolok, mint leggyakoribb, hétköznapi, és könnyen hozzáférhető gomba.)
Na most, ha ehhez az ízhez, még a zsálya aromája is párosul, akkor aztán kész katarzis 😉
A másik amit már észre vehettetek nálam, az pedig az, hogy a fokhagyma csak a végén kerül az ételhez (vagy akkor is) és így megőrzi a friss fokhagyma ízét. Az is igaz, hogy  ilyenkor ügyelni kell az ízesítésre, mert ahogy belekerül a fokhagyma, egy új dimenzióba érkezünk  👌😉














GOMBÁS MARHATOKÁNY, ZSÁLYÁVAL ÉS
      BORSOS PIRÍTOTT BURGONYÁVAL
Hozzávalók:
80 dkg marhacomb
25 dkg gomba
1 nagy fej vöröshagyma
2 ger. fokhagyma
2 ek. paradicsompüré
tejföl
liszt 
zsálya
őrölt kömény
bors, só
A vöröshagymát felaprítjuk, és üvegesre sütjük; hozzáadjuk csíkokra vágott marhahúst.
Amikor a hús elvesztette nyers színét, belekeverjük a paradicsompürét és szépen lepirítjuk, ügyelve arra, hogy a püré meg ne égjen. Aztán sózzuk, borsozzuk, köménnyel, zsályával ízesítjük; és vízzel felöntve, pörkölt módján puhára főzzük.
Közben a gombát feldaraboljuk, majd az utolsó 10-15  percben a tokányhoz adjuk, és csak most ízesítjük a szintén felaprított fokhagymával illetve még egy kis zsályával.
Ízlésünk szerinti mennyiségű, tejfölös habarással finomíthatjuk ezt fincsi marhatokányt.
Készre főzzük és borsos pirított burgonyával tálaljuk.
Csak 1 megjegyzés: A habarás nem véletlen írtam "Ízlésünk szerinti mennyiségű"-nek, ugyanis nem kell egy egész pohár tejföl hozzá; hanem és szerintem, elég kevesebb is, hogy ne legyen "paprikás" jellegű az étel, de ha valaki úgy kívánja, akkor külön is kínálhatunk még mellé.

 
     

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése