Ismét tésztát kívántam.
Valamiért nem tudom megunni; ügyesen, gyorsan, elkészíthető; lényegében és valóban elég annyi idő a raguk elkészítéséhez, amíg a tésztát kifőzzük. Persze lehet bonyolultabban is, szépen, lassan főzve, különböző, húsos ragukat is készíteni, de ez bejegyzés most nem erről szól.
Azt már le sem merem írni, hogy egy két jól összeválogatott hozzávaló kell csak hozzá, amit épp otthon talál az emberfia; de tudom, hogy ehhez kell az is, hogy legyen a kamrában, hűtőben „arany tartalék” amihez bármikor hozzányúlhatunk. (na csak leírtam)
Jelen esetben, volt akkora szerencsém, hogy találtam itthon ricottát és cukkinit (ráadásul sárgát), de istenbiz' még ezeknél egyszerűbb alapanyagokból is könnyen kreálhatunk, valalmi gyors kis pompát.

CUKKINIS PENNE, RICOTTA-VAL
Hozzávalók:
70 dkg cukkini
25 dkg penne
25 dkg ricotta (igazi krémes)
3-4 ger. fokhagyma
friss rozmaring
chili vagy csípős paprika
só
Amikor cukkini súlyát írom, mindig a tiszta felhasználásra szánt súly írom; tehát aki pucolja és magozza, annak rá kell számolni 4 adagnál akár 15+ dekát is, de ez is méret függő.
A penne tésztát kifőzzük.
Közben a cukkinit, a penne méretéhez hasonló darabokra vágjuk és olívaolajon szépen megpirítjuk, megsózzuk, aztán hozzáadjuk a gyufaszálnyi vékony csíkokra szeletelt fokhagymát, néhány karika (ízlés szerint) chilit és egyből hozzáöntünk kb.: 1 dl vizet, hogy a fokhagyma meg ne égjen, majd minimálisra visszaforraljuk.
Ez idő alatt a tészta is megfőtt; leszűrjük (nem hűtjük, nem öblítjük) hanem egyből összeforgatjuk a raguval.
Ezután, a tűzről már levéve, hozzákeverjük a ricottát és az aprított rozmaringot.
Frissen tálaljuk, melegíteni nem ajánlatos!
A ricottával készült tészták, nagyon finomak, és nem a szépségről szólnak :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése