TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2012. április 29., vasárnap

SP

Az elmúlt héten két dolgot tűztem ki fő célként magam elé. Az egyik a tofu, pontosabban a füstölt tofu, merthogy ahhoz jutottam hozzá, ölég korrekt áron. Gondolkodtam, érdeklődtem, hogy mégis mit, hogyan és különben is. Kedves ismerőseim, felkészítettek, hogy túl sokat ne várjak tőle, maxi' salátához- ba, inkább grillezve és egy kis fűszer az nem árt neki! Megvallva az igazat, próbálkoztam ezzel is, azzal is... és, hát, szóval igazuk volt. :( Nem én lennék, ha ezzel beérném és hamar beszereztem még egy darabot; mert az nem igaz, hogy ebből ne tudnék valami Őrültséget kihozni, de ez egyenlőre még a jövő titka.
A másik a sóska volt; amit akárhogy is keresgéltem, az esetek 99%-ában főzelék, mártás, leves és egy-két bátor esetben salátához használták. Túlzás lenne azt mondani, hogy sokat foglalkoztam vele, mert a pici kis agyamban, állandóan az a szerencsétlen tofu járt, amit még mindig ízlelgetek, a sóskából pedig, egyszerűen ez lett:  














SÓSKÁVAL SÜLT PALACSINTA    
Hozzávalók:
2 db tojás
3 dl tej
15 dkg liszt
1/2 dl étolaj + sütés és pirítás
10 -15 dkg sóska
bors, só

a töltelékhez:
1 db natúr tömlős sajt (10 dkg)
1 p. tejföl
1 szép fej vöröshagyma
Az adott anyagokból elkészítjük a palacsinta tésztát (akinek máshogy van a palacsinta tészta anyag hányada az készítse el úgy), sózzuk, borsozzuk és belekeverjük az összeaprított (mintha petrezselyemzöldjét aprítanánk) nyers sóskát, 10-15 percig pihentetjük, majd kisütjük. Nekem ebből az adagból 10-12 db, nem túl vékony (mert így szeretem) palacsinta jön ki. 
A töltelékhez a vöröshagymát szép apróra kockázzuk és belisztezzük (én ezt úgy szoktam, hogy az aprított hagymát egy szűrőbe rakom és rászórom a lisztet, majd addig rázom, "szitálom" amíg csak annyi liszt marad, ami a hagymára tapadt). Egy serpenyőben bőséges mennyiségű olajat hevítünk és amikor már jó forró beledobjuk a belisztezett hagymát és pár perc alatt ropogós, aranybarnára pirítjuk, szűrőlapáttal kiszedjük. A ropogóságát úgy tudjuk megőrizni, ha az olajból kiszedve, egyből konyhai papírtörlőre szedjük és szétterítve kihűtjük. A tejfölt és a sajtot alaposan összekeverjük a pirított hagymával és kész a töltelék. Töltelékről beszélek, de ha őszinte akarok lenni ez inkább csak ízesítő anyag; ezalatt azt értem, hogy a "töltelékkel" nem kell vastagon meg tömni (nincs is annyi) palacsintáinkat, csak vékonyan megkenni, nehogy túlságosan el vigye a sóska ízét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése