A mai levesem nem is annyira meglepő, mint amilyen egyszerű (má megent) 😆
Igaz az édes és a sós, savanyú ízek kombinációja, de ezzel vagy legalább is ilyesmi párosításokkal különböző népcsoportok, tájegységek étkei közt nem egy helyen találkozhatunk.
Jelen esetben én még a fűszerezéssel is finoman bántam😮hogy a alapanyagok őszinte íze érvényesüljön inkább.
Csak egy ötlet, az ünnepi, ünnepek közti vagy akár a szilveszteri, újévi menühöz amikor is egyfajta korhelyleves variációként is fogyaszthatjuk.
KÁPOSZTALEVES
ALMÁVAL, SZILVÁVAL
ÉS FÜSTÖLT HÚSSAL
Hozzávalók:
60 dkg savanyú káposzta
40 dkg füstölt hús (pl. tarja)
20-25 dkg alma (2 db kisebb)
15 dkg aszalt szilva
1 nagy fej vöröshagyma
2 ger. fokhagyma
babérlevél
rozmaring
bors, só
A savanyú káposztát szükség és
ízlésünknek megfelelően kimossuk, megvagdossuk.
A füstölt húst, az almát és a
szilvát is kis kockákra daraboljuk.
A vöröshagymát felaprítjuk,
egy-két kanálnyi zsiradékon üvegesre sütjük, aztán hozzáadjuk a füstölt húst, finoman
lepirítjuk, aprított fokhagymával, rozmaringgal, borssal és babérlevéllel ízesítjük.
Ezután hozzáadjuk a káposztát és a
gyümölcsöket felöntjük vízzel és közepes lángon készre főzzük ez kb. 30-35 perc.
A főzés végén kóstoljunk és
szükség szerint sózzuk, ha kell - ez ugyi a füstölt hús és a káposzta ízétől is
függhet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése