TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2017. október 18., szerda

Tarja és köret avagy Egy nagy klasszikus, csak egy ici-picit máshogy

Ma ismét egy nagy klasszikus került az asztalomra, illetve a tányéromra, azaz a gyomromba.... és egyelőre még ott is van, de most ne menjünk bele a részletebe... bocsesz 😏
Nem is olyan rég irmányoltam a rövidítésekről, és már akkor beugrott, hogy ilyen nagy, régi klasszikust is kellene egyszer készítenem, ami akkoriban ott volt minden étlapon, minden ünnepi és szoc.brigád vacsorán, de nagy művészeinktől ismervén, általában őket is ezzel vendégelték meg egy-egy fellépés után, és a mai napig sem fakult fénye  azaz
  Sert.sült, pár.káp, t.burg19,20.-
Na, ma eljött az ideje (illetve már tegnap este), és elkészítettem, igaz itt-ott  picit máshogy, mint azt a nagy könyv és a hagymány írja.
Néhányszor már jeleztem, hogy IGEN, a nagy, klasszikus kedvenceinket is el lehet készíteni picit máshogy, picit más fűszerezéssel, és akkor véletlen sem válnak unalmassá.
Viszont ami nagyon fontos, hogy NEM szabad egy ilyen, "új ízű" és csak picikét! más étekben, a régi 10-20-30-100 éve megszokott ízeket keresni!














EGYBEN SÜLT SERTÉSTARJA,
  PÁROLT KÁPOSZTÁVAL ÉS 
    PETREZSELYMES TÖRT BURGONYÁVAL
Hozzávalók:
1, 60 kg csont nélküli sertéstarja  (én ekkora darabot sütöttem meg, ez egy szép adag)
60-80 dkg burgonya
1 kg vörös káposzta
2 fej vöröshagyma
2+3 ger. fokhagyma
2 dl vörösbor
4-5 ek. vörösborecet
3 db babérlevél
2 ek. kristálycukor
egész kömény
majoránna
petrezselyem zöldje
bors, só
sertészsír
-A frissen sült húsnak nincs párja, de az egészben sült tarját, én jobban, szeretem hidegen szeletelni és szerintem szebben is lehet. Ezért előző este, már megsütöm.-
Az egész csont nélküli tarját sóval, borssal, majoránnával, és egész köménnyel alaposan bedörzsöljük, bemasszírozzuk. Egy tepsibe két kanálnyi sertészsírt teszünk, rárakjuk a tarját, kb. 1,5 dl vizet öntünk alá, a vöröshagymát és 2 gerezd fokhagymát durván felszeletelünk és a hús mellé szórjuk. Előmelegített sütőben (légkeverés) 180 fokon, fólia alatt 70 percig sütjük, majd fólia nélkül, még 30-40 percig. Ezután pedig a fóliával vissza-betakarva kihűtjük; másnap szeleteljük fel. Az alatta összegyűlt, visszamaradt szaftjában egy villa segítségével áttörjük, "passzírozzuk" a hagymákat, és ebben melegítjük át a szeleteket, tálaláskor meglocsoljuk vele. Én így készítettem, de ha valaki másra esküszik, az süsse úgy.
A burgonyát héjában megfőzzük, majd megpucoljuk, és sertészsíron átmelegítve összetörjük, aprított petrezselyemzölddel frissítjük, szükség szerint sózzuk, borsozzuk.
A vörös káposzta, külső, csúnya leveleit leszedjük, a többit pedig fél centisen felszeleteljük.
(A torzsát elrágcsáljuk, mert ezt gyermekkorunkban, mindig megkaptuk, addig is csendben voltunk.)
Egy kevéske zsíron aranybarnára karamellizáljuk a cukrot, és egyből rádobjuk a  káposztát, megsózzuk, babérlevéllel, köménnyel és a borecettel ízesítve, valamint a borral felöntve jól kiforraljuk. Amikor a leve felére visszaforrt, hozzáadjunk 2 gerezd aprított fokhagymát és fedő alatt, közben belekevergetve, kívánt puhaságúra pároljuk, ha kell utóízesítjük.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése