TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2013. április 29., hétfő

A4-es 1.

Mi az az A4-s? Hát, nem más mint..., illetve az a tematika, hogy az ebbe a kategóriába tartozó ételeimhez, 4 azaz négy alapanyagot fogok használni. 
Feltételezve, hogy fűszerek illetve zsiradék mindenkinek van a kamrájában, tehát ezeket nem sorolom az alapanyagok közé; talán elnézitek nekem ;)
Egyszerűen, kis szatyorból, fejedelmit !
Íme az első!

 












CURRY-S RIZSES PULYKACOMB FALATOK
Hozzávalók:
60 dkg pulyka felsőcomb filé 
30 dkg rizs
2 szál sárgarépa (25-30 dkg)
1 csokor újhagyma
-
őrölt gyömbér
curry por
bors, só
A combfilét felkockázzuk, meghintjük curry porral és őrölt gyömbérrel, meglocsoljuk kb.:1/2 dl olajjal, majd alaposan összeforgatjuk; legalább 4-5 órán át hűtőben érleljük, pácoljuk.
A bepácolódott húskockákat egy edényben megpirítjuk, kevéske víz hozzáadásával félig megpároljuk, sózzuk, borsozzuk és hozzárakjuk a felkarikázott sárgarépát. 5 perc elteltével belekeverjük a rizst és innen tovább a rizs készítés szerint készre főzzük, készre pároljuk.
Az újhagymát ferdén és vékonyan feldaraboljuk, tálaláskor gazdagon megszórjuk vele a curry-s rizses pulyka falatjainkat. 
TUDTAD?„A rizs gazdag rosttartalma kiváló az emésztőrendszernek, és segít a koleszterinszint csökkentésében, úgyhogy fontos az egészséges szívhez.”

2013. április 28., vasárnap

DÍJAT KAPTAM ;)

Bizony ám! díjat nem is akármilyent és nem is akárkitől, hanem egyenesen  

                                                                 Kösziköszikösziköszi :)

Nagyon megŐrültem a hír hallatán, nininanánoné! szolid büszkeséggel töltött el és boldog voltam, hogy rám is gondolt valaki.
Amikor visszatértem a földi élethez és tanulmányoztam a díjat, rákellet jönnöm, hogy a díj mellé kötelezettségek is járnak, amiknek szívesen teszek eleget és így nem csak díjazott, hanem díj átadó is leszek, megint nininanénoé!
A megtisztelő feladatom a következő:

1. Megemlítem azt a Best Bloggert, aki megajándékozott a díjjal (lásd fent)
2. Továbbítom 4 azaz négy Bloggertársamnak, akiket kedvelek és 200-nál kevesebb 
    a feliratkozott követőik száma.
3. Illetve kommentben közlöm velük az öröm hírt a blogjukon.

Egyszerűen, valóban, csak ennyi lenne az egész?! :) Kapásból fel is írtam magamnak vagy tizenkettő nevet, Pompás! :/
Eszemben jutott az a klasszikus mondat, miként:  A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt!!!  Gondoltam áthárítom a döntést a tisztelt közönségre és hamar küldtem magamnak egy csomó SMS-t, amelyek gondos összeszámolása után kialakult a nyertesek listája, ami a következő: dobpergés, fanfár, taps :)



Csókollak bennetek :)

2013. április 26., péntek

Több mint szendvics 6.

A spenótot egyre gyakrabban és egyre többféle módon használjuk, a klasszikus főzeléktől a divatos salátáig. Én most egy egyszerű és nagyszerű melegszendvicset készítettem vele; pompás lett, mindenképp próbáljátok ki

.











SPENÓTOS MELEGSZENDVICS, 
         TOJÁSSAL ÉS SZALONNÁVAL
Hozzávalók:
25 dkg spenót
3 db tojás
15 dkg szalonna
15-20 dkg sajt
mustár
szerecsendió
bors, só
A szalonnát apróra kockázzuk és zsírjára pirítjuk (nálam a szalonna általában kenyérszalonna, természetesen a húsosabb kolozsvári is tökéletesen megfelel , de ez esetben egy kicsike zsiradékot is rakjunk alá) , majd rádobjuk a megtisztított spenótot, amit igény szerint apríthatunk (szerintem nem fontos) és pillanatok alatt megfonnyasztjuk. Közben a tojásokat felütjük, szerecsendióval, borssal és sóval ízesítjük, elhabarjuk, majd ráöntjük a szalonnás-spenótra, és kavargatva összesütjük.
A bagett, kenyér, vagy ... szeleteket vékonyan megkenjük mustárral, ügyesen elosztjuk rajtuk a spenótos ragut, reszelt sajttal megszórjuk és sütőben szépen megpirítjuk.   

2013. április 22., hétfő

Ez bejött

A lángos eredetét van aki az ókorra teszi, van aki a török hódoltság idejére, de ez talán nem is fontos. A lángos, bár a környező országokban is előfordul, magyar, legalábbis méltán sorolhatjuk a hungarikumok közé. Az utcák, piacok na és a strandok nélkülözhetetlen harapnivalója, tejföllel, sajttal, burgonyásan, káposztásan, túróval, szalonna pörccel, kolbásszal és már töltve is (és itt-ott túlzásokba esve) kapható. Aki pedig nem veszi, az magának készíti; és ez ismét egy olyan étek amire bátran mondhatjuk, hogy ahány ház annyi receptúra. Én most a hűtőben kelesztett változatát próbáltam ki és azt hiszem maradok is ennél.
A szezonális dolgokról sem felejtkeztem el és egy kis medvehagymát aprítottam a tésztájába; pompás lett. :)












 

KEFIRES - MEDVEHAGYMÁS LÁNGOS
Hozzávalók
45 dkg liszt
1 p. kefir (150g)
1 dl víz
2,5 dkg élesztő
1 ek. étolaj
1 mk. kristálycukor, 
só
fél csokor vagy több medvehagyma
Az élesztőt alaposan belemorzsoljuk a lisztbe (mintha vajat morzsolnánk), majd a hozzáadjuk a többi hozzávalót, az aprított medvehagymát is, és jól bedagasztjuk. Egy nagyobbacska  tálba rakjuk (legyen helye a keléshez), szorosan betakarjuk frissentartó fóliával és egy éjszakán át (min.:6-7 óra) hűtőszekrényben kelesztjük.
Sütés előtt 30-40 perccel elővesszük, hogy egy kicsit lazuljon, majd kiszaggatva, kézzel kinyújtva, forró olajban kisütjük.
Ez a tészta kicsit masszívabb az átlagnál, de megsülve isteni; nekem kb.:10 tenyérnyi darab jött ki belőle, és ha már kefires, akkor mellé is kefirt ajánlok.

 
  
    

2013. április 19., péntek

Kedves Királyné és Popeye! Köszsönjük szépen!

A spenótot igazándiból Medici Katalin jóvoltából fedezte fel a konyhaművészet valamint vált nagy kedvencé Európában, a királyné nagy kedvelője volt ennek a pompás zöldségfélének és az ő idejében kezdték el a tudatos termesztését. 
A spenót rengeteg jótékony hatásának köszönhetően gyorsan elterjedt.
A spenótot az orvostudomány már régóta nagyra becsüli, a magas rosttartalma, E-, és C-vitamin valamint az A-provitamin tartalmának köszönhetően átlagon felüli a daganatmegelőző hatása.
A spenót kalóriaszegény, ugyanakkor magas rosttartalmú növény. 
Vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag, de C-vitamin tartalma nagyon is függ a fajtájától és az évszak illetve az időjárás viszontagságaitól. 
Az egyik olyan zöldségünk amelynek legnagyobb K-vitamin tartalma.
Sokan azért fogyasztják, mert serkenti a gyomorműködést, és talán ezért kapta a „gyomor seprűje” elnevezést.
Hozzánk viszonylag korán jutott el, hisz' Szikszai Fabriczius Balázs: Nomenclaturájában (1590) már megemlíti a spinácz nevű leveles zöldséget.
Hiába a sok jó tulajdonság, kellet egy igazi, vérbeli, folyamatosan pipázó tengerész aki által valójában népszerűvé vált a spenót és ezt a tengerészt úgy hívták, hogy Popeye.



JOGHURTOS SPENÓTLEVES, 
     TÁRKONNYAL ÉS FOKHAGYMA CHIPS-SZEL
Hozzávalók:
50 dkg spenót
1 db vöröshagyma
2 p. natúr joghurt 
2-3 ek. liszt
1 ek. kristálycukor
4-5 ger. fokhagyma
tárkony
bors, só
A vöröshagymát felkockázzuk (lehet kicsit nagyobbra is) és olívaolajon megfonnyasztjuk, majd rádobjuk az ujjnyi szélesre felvágott spenótot, sózzuk, borsozzuk és tárkonnyal ízesítjük. Egy-két perc elteltével feöntjük vízzel (kb.:1,2l) és felforraljuk. A joghurtból és a lisztből (attól függően, hogy a sűrűbbet vagy a hígabbat szeretjük) habarást készítünk és hőkiegyenlítésel! a levesünket besűrítjük, készre főzzük.
Tálaláskor fokhagyma chips-el megszórjuk.
A fokhagyma chips-hez kell egy kis gyakorlat és előkészülés. 
A „fokhagymához mérten” bőségesen, egy edénykében felforrósítjuk az olajat, közben odakészítünk egy szűrőkanalat és egy tányérkára konyhai papírtörlőt, szalvétát helyezünk. A fokhagymát vékonyan felszeleteljük és a forró olajba dobjuk, majd aranysárgára sütjük, pirítjuk és egyből kiszedjük a papírtörlőre, hogy leitassuk óla a felesleges olajat.
TUDTAD? „A K-vitamin előmozdítja a véralvadást és a sebgyógyulást, ezenkívül a csont anyagcseréjéhez is szükséges.”   

2013. április 18., csütörtök

Egyszerűbben nem lehet

A medvehagyma vagy ahogy egy-két helyen emlegetik vadfokhagyma, sási-hagyma, poroszhagyma, kígyóhagyma, stb. eredete is Ázsiában keresendő.
Elsősorban a lombos, pl.: bükk-, tölgy-, gyertyán-, erdőkben terem kora tavasszal, nedves, árnyas helyeken erdőkben érzi igazából jól magát, de árnyékos kiskertekben is megtermelhető!
Rengeteg vitamint és nyomelemet tartalmaz, ellenszere lehet a magas vérnyomásnak, kedvezően hat a gyomorra, krónikus hasmenés és szorulás ellen jó hatással bír, enyhíti  a szédülést és a fejfájást, tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizelet ürítését. 
Április-májusban virágzik, ha nem lepi be a hó :)
Leveleit tavasszal, még a virágzás előtt kell szedni, és ajánlatos frissen felhasználni, mert szárítva gyógyhatása gyengül. 














MEDVEHAGYMÁS SPAGETTI, 
          KOLBÁSSZAL ÉS GOMBÁVAL
Hozzávalók:
40 dkg spagetti
30 dkg gomba
10 dkg paraszt kolbász
1 kis csokor medvehagyma
kakukkfű 
lenmag
só 
A kolbászt kis kockákra vágjuk, a gombát felszeleteljük, a medvehagymát durvára vagdossuk, a tésztát kifőzzük.
Egy serpenyőben pár csepp olívaolajon kipirítjuk a kolbászt, közben közé dobjuk a gombát, kb.: 5 perc múlva jöhet bele a lenmag, majd a medvehagyma, ízesítjük kakukkfűvel, szükség szerint sózzuk; a tésztával összeforgatjuk. További szép napot :)
 

2013. április 17., szerda

Rá-hang-olódtam

Ismerőseim már meg sem hallják a hangomat; legalábbis akkor amikor a sörömről beszélek.
A sörömről amit hónapokkal ezelőtt vásároltam (akciósan), hogy este milyen jó is lesz tévénézés közben elkortyolgatni. Az nap indult az egyik tehetségkutató műsor, amelyik állítólag a hangról szólt. 
Azóta a műsornak már vége... üssetek-vágjatok, de fogalmam sincs arról, hogy kinyerte meg.
(Lehet, hogy már más sem emlékszik rá; pedig mekkora SZTÁR volt. :/ Bocsi és elnézés az érintettől, de ez most, nem ide tartozik.)
Lényeg a lényeg az szerencsétlen sör még mindig ott árválkodott a hűtőben; persze a lejáratát azt figyeltem :) Már-már kezdtem aggódni miattam; egyszerűn nem tudtam hová tenni a dolgot- MIÉRT??? nem ittam még meg azt a mennyei nedűt, amelyikért rajongtam; sőt az egyik szórakozóhelyre kimondottan ezért (azért, nem csak ezért) jártam. Az is meg fordult a formás fejemben, hogy megjavultam, de hogy megnyugtassak mindenkit, NEM :)  
Hangsúlyoznám! ez nem azt jelenti, hogy megfeledkeztem a sörről, hisz' 2-3 naponta megemlítettem- Még mindig meg van-; de valamiért nem ittam meg.
Az utóbbi időben viszont úgy vettem észre, hogy nem igazán mosolyognak ezen a mondaton...!?
Aztán jött egy ötlet, mielőtt megromlana. 














SÖRBEN ÉRLELT PULYKACOMB RAGU,
       ALMÁVAL ÉS SPENÓTTAL
Hozzávalók:
60-70 dkg pulykacomb filé
50 dkg spenót  
4 db szép alma
10 dkg füstölt sajt 
1 ü. világos sör (0,5l)
1 tk. mustár
majoránna
bors, só
A sört a mustárral, majoránnával és borssal kikeverjük.
A pulykacomb filét felkockázzuk és ráöntjük a sörös páclevet, alaposan beforgatjuk; legalább egy éjszakán át hűtőben érleljük. 
A húst jól lecsepegtetjük, de a páclevét félre tesszük. 
Egy serpenyőben zsiradékot hevítünk és igény szerinti víz hozzáadásával, lassan puhára pároljuk, sózzuk. A párolás végén közé dobjuk a felkockázott almát, majd felöntjük a félretett páclével és kb.:3 percig forraljuk. Amikor kiforrt, hozzáadjuk a megtisztított spenót leveleket; pillanatok alatt megfonnyasztjuk, utóízesítjük és kész. 
Főtt burgonyával vagy ahogy én szeretem friss kenyérrel, bagettel tálaljuk és a levével meglocsoljuk, reszelt füstölt sajttal (nálam ez most füstölt scamorza volt, imádom, de erről majd egyszer máskor)  megszórjuk.