TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2013. február 14., csütörtök

Hús nélkül is lehet szép a nap 1.

Hamvazószerda, nem lehet húst enni. Ilyenkor a legtöbb ember egész nap éhes, csipeget, rágcsál, és mégsem az igazi. Számomra hihetetlen, hogy az emberek mennyire nem tudnak hús nélkül meglenni. Ugyanakkor az  is lehet, hogy ha nem lenne „kimondva ez a tiltás”, észre sem vennék, hogy kihagytak egy napot... Na,mindegy.
Én nem vagyok húsfüggő (szerencsére), sőt vannak napok (akár egymás után is) amikor „elfelejtek húst enni. Éppen ezért van az, hogy kimondottan örülök az ilyen napoknak, legalább van mentségem :)
A Hamvazószerdai napi menüm a következő képen alakult, teljesen véletlen.
A reggelimnél majdnem megálltam fél úton; aztán előkaptam egy viszonylag új kedvencemet a reszelőt :)    














RESZELT TOJÁSKRÉM 
      (VAGY MÁRTOGATÓ), 
           PIRÍTOTT HAGYMÁVAL
Hozzávalók:
5-6 db tojás
1 p. natúr joghurt (140g)
1 fej vöröshagyma
borsikafű (csombor)
só
A tojásokat megfőzzük.
A vöröshagymát szép apróra vágjuk és egy kis zsiradékon megpirítjuk.
A főtt tojásokat kis lyukú reszelőn lereszeljük, hozzákeverjük a pirított hagymát, sózzuk és borsikafűvel ízesítjük. Natúr joghurttal, kanalanként bekeverjük a kívánt állagúra.
Finom hagymás stanglival kínáljuk. 
Ha sűrűbbre készítjük akkor szendvicskrémként, ha hígabbra, akkor pedig pirítóssal vagy keményebb zöldségfélékkel (pl.:sárgarépa, szárzeller...) mártogatva fogyasszuk.

...és az ebédem:) Folyt.köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése