De mi az a keszőce?

Valamikor az még szépkorban keszőcének nevezték a gabonából főzött alapleveket amelyet az ételek savanyítására használtak.

Keszőcének hívják néhány vidéken a sűrű, darabos szilvalekvárt, amely egészségesebb a simára főzött társánál, mert több rostot tartalmaz.

Néhol így nevezik a savanykás jól lehűtött, frissítő meggy-, ribizli-, szilvalevest.

Van ahol a húsok mellé készült savanykás, fanyar mártás illetik ezzel az elnevezéssel.

Illetve az aszalt gyümölcsből készített leveseket is keszőcének nevezik.

Általában hidegen fogyasztják, de én kölyök koromban zalai rokonoknál az aszalt szilvás változatát melegen és ráadásul a sparhelt lapján pirított kenyérkockákkal, majdhogynem sósan ismertem meg.

Ami a következő kép nézett ki; persze az alábbi receptebe tettem egy kis pluszt.

 KESZŐCELEVES, ASZALT SZILVÁBÓL

Hozzávalók:

25 dkg aszalt szilva

1 l víz

2 dl vörösbor

1 p. tejföl

1 ek. étkezési keményítő

10 dkg kristálycukor

1 tk. őrölt fahéj

 rozmaring

 só

A négy részre vágott aszalt szilvát, a víz és a bor keverékében feltesszük főzni. Közben beízesítjük egy csapott teáskanál sóval, ugyanennyi őrölt fahéjjal, a cukorral valamint egy kisebb szál aprított rozmaringgal (használhatunk őröltet is). A tejfölt egy evőkanál keményítővel elkeverjük, egy-két kanállal adunk hozzá a forró léből és amikor felforrt a leves, besűrítjük vele. Melegen, pirított kenyérkockákkal tálaljuk.