Olyan rég okoskodtam az én Drágájimnak, hogy már el is felejttettem hogyan kell...
Ezért hamar összegyűjtöttem néhány dolgot a bulgurról amit (a kölessel együtt) egyre gyakrabban használok illetve előkelő helyet biztosítok számukra a mannáim sorában 👌
-Lehet, hogy ezt Ti máshogy látjátok - mármint az okoskodást 😯😧
Szóval a bulgur nem más mint párolt vagy főzött hántolt búza, amit később kiszárítanak (klasszikusan napon történik ez a folyamat), majd a koptatják és ennek köszönhetően a készítése során nem tapad össze. Kapható belőle nagy szemű (kb. mint a rizs) és tört, apró szemű is. Én a nagyobbat kedvelem, és talán ez a gyakoribb a boltok polcain.
Rostokban,
ásványi anyagokban és vitaminokban gazdag főleg B-vitaminban és vasban.
Szerepet játszik a koleszterin szinten tartásában és a vércukorszintet is jótékonyan befolyásolja.
A kalóriatartalma megegyezik a rizsével, viszont glikémiás indexe alacsonyabb, ezért egy egészséges diétába is remekül beilleszthető.
Cinktartalmának köszönhetően immunerősítő és még a vérkeringést is serkenti.
...ami pedig nekünk a legfontosabb😉a közel-keleti konyha egyik (talán a leg-) gyakori alapanyaga/hozzávalója sósan és édesen is.
MEDVEHAGYMÁS BULGUR RIZOTTÓ
GOMBÁVAL ÉS ZÖLDSÉGEKKEL
GOMBÁVAL ÉS ZÖLDSÉGEKKEL
Hozzávalók:
15-20 dkg bulgur
25 dkg gomba
15 dkg sárgarépa
10 dkg petrezselyem gyökér
1 cs. medvehagyma
2 dl fehérbor
10 dkg vaj
bors, só
-tökmagolaj fakultatív-
A gombát, a sárgarépát és a petrezselyemgyökeret
kis kockákra daraboljuk.
A medvehagymát felaprítjuk.
Egy edényben felolvasztjuk a vajat
és megfuttatjuk rajt a feldarabolt gombát -én egy kanálnyi tökmagolajat is
adtam hozzá.
Ezután hozzáadjuk a zöldségeket és
a bulgurt, megsózzuk, megborsozzuk és vízzel felöntögetve, rizottó módján
puhára főzzük, tehát mindig csak annyi folyadékkal öntjük fel, ami épphogy
ellepi, majd „folyamatosan kevergetve” elfőzzük... és ismét/mindig csak
annyival öntjük fel, hogy ellepje és kevergetjük, amig a kívánt puhaságot
eléri.
A közben kb. a főzés felénél a
fehérbort is hozzáadjuk, azaz víz helyett a borral öntjük fel.
Amikor kellemes, pattanós puhára
főtt a bulgur lehúzzuk a tűzről, belekeverjük az aprított medvehagymát és a
maradék vajat -én most is adtam hozzá egy-két kanálnyi tökmagolajat.
Igaz, hogy a rizottó nem köret - tartják az igaz olaszok- de azért egy kis kiegészítő nem árt hozzá, ami nálam most épp egy picike falatka bőrös lazac, egyszerűen sóval, borssal ízesítve.
Víz és folyadék, így írtam...
de "tudjuk"😉 hogy a rizottóknál az egyik alap, a lé azaz az alaplé, pl. a zöldség alaplé...
😁gondolom ez mindenkinek van otthon...
Ja! hogy valóban van 😮
hát akkor használd a víz helyett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése