TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2014. július 10., csütörtök

Hétvégi emlékek

Egy igazán jól sikerült hétvégi, bográcsozós buliból, könnyen megesik, hogy csak annyi emlék marad (néha nem is baj) :
phrr...jajj(miáu)...pfhu..., de a kaja, az nagyon ott volt (asszem)
...vagy az nem most volt?
Mindegy lefekszem, dögleni pihenni.















KERTÉSZPÖRKÖLT
Hozzávalók:
80 dkg sertéslapocka vagy comb
10 dkg kenyérszalonna 
1 kg burgonya
1 sz. sárgarépa
20 dkg zöldborsó
40 dkg paprika
20 dkg paradicsom
1 nagy vöröshagyma
3 ger. fokhagyma
1 ki dob. paradicsompüré (70g.)
csombor (borsikafű)
őrölt kömény
A húst felkockázzuk és vöröshagymát is apró kockákra vágjuk, majd együtt kezdjük el a pirítását. Amikor a hús már kifehéredett és az összes (saját) levét elfőtte, hozzáadjuk a paradicsom pürét. Néhány percig pirítjuk, vigyázva, hogy a püré meg ne égjen, sózzuk, őrölt köménnyel és csomborral ízesítjük, felöntjük annyi vízzel ami épp ellepi és pörkölt módjára főzzük.
Közben a megtisztított burgonyát és a sárgarépát karikákra vágjuk vagy kockázzuk.
Ahogy a hús puhul beletesszük a feldarabolt zöldségeket, valamint a zöldborsót; ismét felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje és felforraljuk.
Amíg felforr, a paprikát, a paradicsomot feldaraboljuk, úgy mint ha lecsót készítenénk, aztán beleszórjuk a pörköltbe és készre főzzük, utóízesítjük.


2 megjegyzés: