TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2014. január 1., szerda

A szokásos szokások

Új év, új élet, új lehetőségek, új receptek, új Őrületek, új évi fogadalmak, új évi szokások.
A „szokások” közül talán amit a legtöbben betartunk, az a lencse fogyasztása, még ha „muszájból” is; de egy kis gazdagságban, mindenki bízik.
Talán még azt is betartjuk, hogy a csirke elkaparja a szerencsét és ezért nem szokott az asztalra kerülni újév napján.
De ahol halat ettek (sok pikkely-sok pénz), ott is figyeltek arra, hogy a farkánál kezdjék, mert különben elúszik a szerencse a háztól.
...és ezzel még nincs vége, mert az első napon, ha férfi lép a lakásba először, az szerencsét, ha nő az szerencsétlenséget hoz magával. (bocs csajok, nem én mondom, babona)
!!! Amit először cselekszünk, az új év első napján, az „kihatással” lesz az egész évünkre!!!
Pompás; akkor én 2014-ben felkelő leszek.  









 



   
LENCSESALÁTA 
    SOK ZÖLDSÉGGEL,
        MELEGEN TÁLALVA 
Hozzávalók:
1 dob. lencse konzerv (400g-os; praktikus, ne féljünk tőle)
10 dkg sárgarépa
10 dkg zeller
5 dkg csípős kolbász
1 db kápia paprika (nagyon megkedveltem)
1 kisebb fej fehér vagy főzőhagyma
3-4 ek. fehérborecet

A répát és a zellert kis kockákra daraboljuk, kb.: 3-5 percig olívaolajon pároljuk, picit piríthatjuk is. Közben a kolbászt is apróra kockázzuk és a zöldségek közé dobjuk.
Ezután a leszűrt lencsét borítjuk hozzá (nem baj, ha marad rajta egy kevés lé).
A hagymát és a paprikát kockákra vágjuk; ezek is mehetnek hozzá, fehérborecettel, szükség szerint sóval ízesítjük. Egy forrás után tálaljuk tálaljuk, jégsalátával kiegészítve és jó fajta reszelt sajttal megszórva.
Ez az adag, az én teherbíró képességem árnyékában 2 főre elég, de egy szelet hús mellé, vagy éppen sült (főtt) kolbásszal 4 ember is jóllakhat vele.

2 megjegyzés:

  1. Most azon filózok mit csináltam ma először....persze azon felül, hogy végigaludtam a délelőttöt... ;-DD BÚÉK Neked! :)

    VálaszTörlés
  2. Akkor én ügyesebb voltam ;) <10.48>

    VálaszTörlés