TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2013. november 3., vasárnap

Ne itélj első látásra avagy a Három testőr...

Hát, ez egy olyan rákészülős étel lett; ráadásul nem is a legszebb (na de vagyunk így néhányan), de az íze magáért beszél.
(A főszereplő egy csülök, na nem az a nagy Csülök akit apja addig vert amíg matróznak nem jelentkezett. Bár, ha jobban belegondolok lehet, hogy fiatal korában kántornak készült; biztos szép hangja volt. Talán még az is előfordulhatott, hogy a Nagy Áruház börtönében ismerkedett össze Semmikis Burgonyával és Patiszonnal a francia idegenlégióssal és most így, ők A három festő a sütőmben, akik megszínesítik az estémet.? )  
Na, de vissza a valóságba.
Én, amikor olyan szeletelős, csülök ételt készítek; van úgy hogy már előtte este megsütöm a csülköt, vagy éppen reggel és így amikor szeletelni kell akkor már hűl annyit, hogy szépen lehessen szelni. Persze ezt nem muszáj így csinálni, de valljuk meg őszintén így azért könnyebb; mármint a szeletelés, még akkor is, ha úgy fogom írni, mintha frissen sütném :)
A sütési idő rövidítése érdekében a csülköt mindig csont mentén szétnyitom, esetleg ketté vágom, de mindenképp csonttal együtt sütöm.














CSÜLKÖS RAKOTTAS, CSOMBORRAL
Hozzávalók:
1 db szép nagy csülök
2 nagy fej vöröshagyma
1 fej fokhagyma
2 dl fehérbor
3+1 ek mustár
2 p. tejföl
2 db tojás
csombor (borsikafű) bőségesen 
őrölt kömény
bors, só
50 dkg burgonya
60 dkg patiszon (csillagtök)
A három evőkanál mustárt, borssal, borsikafűvel, köménnyel kikeverjük, majd csülköt (megnyitva, kettévágva lásd.fent) alaposan bedörzsöljük, „bemasszírozzuk” vele és minimum egy éjszakára így pácoljuk. 
A bepácolódott csülköt megsózzuk és egy tepsibe, sütőtálba rakjuk (bőrös felével felfelé), mellé szórjuk a negyedekbe vágott vöröshagymát valamint a megpucolt fokhagyma gerezdeket, majd aláöntjük a bort. Fóliával betakarva, közép meleg sütőben, szépen megsütjük. Ebben az esetben végig fólia alatt süssük a csülköt, mert most nincs arra szükségünk, hogy a bőre ropogós legyen. Sülés közben egyszer-kétszer pillantsunk rá és ha kell pótoljuk alatta a folyadékot 
Közben a burgonyát és a patiszont meghámozzuk (magrészét kivájjuk), majd egyforma vékony szeletekre, karikákra szeleteljük, aztán babérlevéllel ízesített, sós vízben, roppanósan puhára főzzük őket. Egy másik tepsit nagyon vékonyan kizsírozunk és beleszórjuk a burgonyát és a patiszont ügyesen elrendezve.
Ezután a csülköt felszeleteljük és ráfektetjük a zöldségekre; az alatta puhára sült hagymát és fokhagymát villával összenyomkodjuk (vagy késsel megvagdossuk, „pépesítjük”), majd a tojásokkal és egy evőkanál mustárral, tejföllel kikeverjük, picit (igény szerint) sózzuk, csomborral ízesítjük. A csülök szeleteket leöntjük, bevonjuk vele.
Forró sütőben összesütjük.
Csak 1 ötlet: Akkor amikor a tepsibe pakoljuk, már rakhatjuk adagonként és így talán egyszerűbb a tálalás, nincs „gond” a kivágáskor, mert szépen egyben marad.
 
Ha már így kezdtem, jöjjön 5 jó tanács, ami minden képen megszívlelendő:
1.: Kerüld a civódást és a nyers erőszakot!
2.: Ne tégy hamis esküt, csak ha muszáj.
3.: Kerüld el a részeg embert, hogy téged se molesztáljanak hasonló állapotban.
4.: Ne légy lüke és beképzelt, hogy különb és okosabb légy, mint embertársaid. 
5.: Vasárnap ne lopj, ne verj meg senkit, mert 6 nap mindenre elegendő.

2 megjegyzés: