TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2011. szeptember 11., vasárnap

Csak bátran 2.

Tegnapelőtt rakott káposztát készítettem a hagyományos módon és nagyon finomra sikerült (talán nem véletlen). De valójában mi is az a hagyományos mód?! Valószínűleg  mindenkinek az amit megszokott, ahogy Ő el szokta készíteni, vagy az Anyuja, szerencséseknek a Mamája. Talán érdekes, talán nem, de most felsorolok néhány hagyományos elkészítési lehetőséget : Savanyú káposzta, darált hús pörköltessen vagy paprika nélkül, esetleg egy kis paradicsommal, néhol friss "lecsóval", összekeverve a rizzsel vagy külön rétegben. A káposzta félig megfőzve, párolva sunyi kis szalonnás alapon, majoránnával, rozmaringgal, babérlevéllel vagy teljesen nyersen, "hosszúkásan" vagy egyszer- kétszer átvagdosva. Tejföl a tetejére vagy talán a rétegek közé is? Találkoztam már olyannal is, amelyiknél a hús nem darált volt, hanem kis kockákra vágva. Vannak tájegységek ahol a savanyú káposztát kaporral is fűszerezik. Természetesen létezik vegás változat is, én például a vegásat gomba pörkölttel készítem.
A rakott káposztáról jutott eszembe, hogy olyan rég dicsekedtem:)  Képzeljétek el egyszer egy egyszerű receptem, egy őrült ötletem a Hét receptje lett egy heti magazinban nagy Meglepetés- emre.
Hát ezért-, és nem győzöm mondani elégszer, amit megfőztök, alkottok, írjátok le, jegyezzétek meg, mert előfordulhat, hogy egyszer... XD














RAKOTT PALACSINTA CSABA MÓDRA
Hozzávalók:
8 db palacsinta (sós)
40 dkg darált hús
40 dkg savanyúkáposzta
25 dkg túró
5-10 dkg szalonna
1 p. tejföl
1 fej vöröshagyma
1 ger. fokhagyma
1 db tojás
1-2 db babérlevél
fűszerpaprika 
őrölt kömény
kapor
bors, só
A darált húst, babérlevél ízesítéssel, pörköltes módon elkészítjük, ügyelve arra, hogy ne legyen túl sok (híg) szaftja. A "kimosott" savanyú káposztát párszor átvagdossuk, aprítjuk és a szintén apróra kockázott szalonnán megpároljuk. 
Elkészítjük a kapros túrót, sóval, borssal ízesítve és egy kanálka tejföllel lazítva. 
Palacsintányi helyen finoman kizsírozunk egy tepsit, sütőlemezt és erre rétegezzük a palacsintánkat. 8-4-2-1.
A káposztát 4 részre osztjuk, a húst 2 részre, a túrót pedig 1 részre. 
Aztán elkezdjük a rétegezést: palacsinta- káposzta- palacsinta- hús- palacsinta- káposzta- palacsinta- kapros túró- palacsinta- káposzta- palacsinta- hús- palacsinta- káposzta- palacsinta. 
A maradék tejfölt egy tojással elhabarjuk (igény szerint sózhatjuk) és a rakott palacsintánkat bevonjuk vele. 
Sütőben közepes lángon szép pirosra sütjük, tálaláskor tejfölt, kapros tejfölt adhatunk mellé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése