TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2017. szeptember 7., csütörtök

Gombóc és tök avagy A színtelen élvezet

A következő recept megalkotásánál, az volt az elsődleges cél, hogy elhasználjak egy nagy tököt,  hogy ismét egy ŐrütenJóÉtelt kínáljak nektek, mert tudom, (ha nem is beszéltek róla) hogy mindenki lakásában, valahol, titokban, a sötétbe burkolózva megbújik egy szép főzőtök.





SAJTOS-HAGYMÁS HÚSGOLYÓK, 
    KAPROS TÖKMÁRTÁSBAN
Hozzávalók:
a húsgolyók:
50 dkg darált hús (s.lapoka)
2 db tojás
3-4 ek. zsemlemorzsa
10 dkg reszelt sajt
1 nagy fej vöröshagyma
bors, só
a mártás:
1,4 kg főzőtök (egészben mérve)
2 dl tejszín
1/2 citrom leve (4-5 ek.)
1 tk. kristálycukor
1 ek.liszt
friss kapor
szerecsendió
bors, só
a köret tészta
A vöröshagymát felaprítjuk, megpirítjuk; aztán a darált hússal, a tojásokkal, a sajttal és a morzsával, alaposan összedolgozzuk, sóval, borssal ízesítjük.
Legalább 30 percig hűtőben pihentetjük, majd kis, tömör gombócokat formázunk belőle; ebből a mennyiségből 25-28 gombóc is kijön, de ügyeljünk arra, hogy túl nagyok ne legyenek (ez az átsülés miatt fontos).
Egy serpenyőben, kevés zsiradékon, kis lángon! szépen elősütjük, megpirítjuk a gombócokat, mozgatva, forgatva, odafigyelve! Akár fedőt is tehetünk rá, de figyeljük, meg ne égjenek.











A tököt megtisztítjuk, kibelezzük, kockákra vágjuk és sós vízben, nagyon puhára főzzük.
Nagyjából annyi víz maradjon rajta, ami épp ellepi, aztán szépen leturmixoljuk, (ha kicsit darabosabb marad, az sem nagy baj).
Visszarakjuk a tűzre, de már csak gyenge lángon, citromlével, szerecsendióval, borssal, és a cukorral ízestjük. Ezután ügyesen belepakoljuk a húsgolyókat, és lassan rotyogtatva, finoman bele-belekevergetve, jó 10 percig pároljuk. Közeben felaprítjuk a kaprot, ezt is hozzáadjuk; a végén pedig tejszínes habarással sűrítjük.
Kifőtt tésztával kínáljuk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése