TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2016. március 31., csütörtök

Gomba és krém avagy A főzött rém

Ez az ötlet, ami talán nem is annyira egyedi, úgy kezdődött, hogy rákaptam a főzött, illetve a húslevesben főtt gomba ízére.
Azt hiszem többen vagyunk, akik a levesben főtt minden zöldséget szívesen fogyasztunk, levesben vagy csak úgy külön, néha még a hús sem fontos (annyira). Ezzel még nem is lenne baj, de amikor a asztaltársaságunkból akad olyan emberke, aki képes ránk szólni, a gomba, vöröshagyma, és még a petrezselyemgyökér elfogyasztásakor, hogy: Jajj, azt ne edd meg, az nem jó! na akkor felocsúdik az emberfia és rá jön, hogy: Jajj, be kár, hogy nem minden sárgarépa.
Ugorgyunk!
Szóval, megkedveltem a főtt gomba ízét, és ezt több étkemnél is alkalmaztam már, amikor csak úgy, különösebb pirítás nélkül belefőztem az ételbe. 
Most pedig ez adja meg a leves fő ízét...
A másik a gomba és a majoránna; de erről majd később. 















GOMBAKRÉMLEVES, KICSI MÁSKÉP
Hozzávalók:
30 dkg gomba
15 dkg burgonya
2-3 ger. fokhagyma
2 dl tejszín
2 ek. liszt
majoránna
bors, só
kenyérszalonna
vajas toast kenyér (vagy normál)
A megtisztított gombát, feldaraboljuk, a burgonyát megpucoljuk és felkockázzuk, a fokhagyma gerezdeket félbevágjuk, majd együtt feltesszük főzni, sóval, borssal és majoránnával ízesítjük (a borssal finoman, de bánhatunk bátrabban is, szerintem ez jót tesz a gombának).  
Szép nyugodtan, legalább 1 óráig főzzük, majd leturmixoljuk, aztán a tejszínből és a lisztből készült habarással besűrítjük. 
A kenyérszalonnát apró kockákra vágjuk, kipirítjuk a zsírját, a pörcöket félrtesszük és a zsírján megpirítjuk a kis kockákra vágott toast kenyeret.




2 megjegyzés:

  1. Nekem van olyan ismerősöm, aki szerint a fehérrépa/gyökér nem minősül élelmiszernek, és tök hülyén néz rám, mikor megeszem... :)
    (gomba-kapor: próbáltad már?)
    :)

    VálaszTörlés
  2. Csók!
    Tisztelet és sajnálat az ismeősnek :) ennyivel is szewgényebb.
    Gomba-kapor, igen nagyon jó páros (lájk) <<< tejszínnel és koktél rákkal pedig egy „klasszikus” magyar étel, tananyag, a Kárpáthy módozat, elsősorba halakhoz ;)

    VálaszTörlés