TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2013. április 22., hétfő

Ez bejött

A lángos eredetét van aki az ókorra teszi, van aki a török hódoltság idejére, de ez talán nem is fontos. A lángos, bár a környező országokban is előfordul, magyar, legalábbis méltán sorolhatjuk a hungarikumok közé. Az utcák, piacok na és a strandok nélkülözhetetlen harapnivalója, tejföllel, sajttal, burgonyásan, káposztásan, túróval, szalonna pörccel, kolbásszal és már töltve is (és itt-ott túlzásokba esve) kapható. Aki pedig nem veszi, az magának készíti; és ez ismét egy olyan étek amire bátran mondhatjuk, hogy ahány ház annyi receptúra. Én most a hűtőben kelesztett változatát próbáltam ki és azt hiszem maradok is ennél.
A szezonális dolgokról sem felejtkeztem el és egy kis medvehagymát aprítottam a tésztájába; pompás lett. :)












 

KEFIRES - MEDVEHAGYMÁS LÁNGOS
Hozzávalók
45 dkg liszt
1 p. kefir (150g)
1 dl víz
2,5 dkg élesztő
1 ek. étolaj
1 mk. kristálycukor, 
fél csokor vagy több medvehagyma
Az élesztőt alaposan belemorzsoljuk a lisztbe (mintha vajat morzsolnánk), majd a hozzáadjuk a többi hozzávalót, az aprított medvehagymát is, és jól bedagasztjuk. Egy nagyobbacska  tálba rakjuk (legyen helye a keléshez), szorosan betakarjuk frissentartó fóliával és egy éjszakán át (min.:6-7 óra) hűtőszekrényben kelesztjük.
Sütés előtt 30-40 perccel elővesszük, hogy egy kicsit lazuljon, majd kiszaggatva, kézzel kinyújtva, forró olajban kisütjük.
Ez a tészta kicsit masszívabb az átlagnál, de megsülve isteni; nekem kb.:10 tenyérnyi darab jött ki belőle, és ha már kefires, akkor mellé is kefirt ajánlok.

 
  
    

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése