TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2014. április 15., kedd

Ne izgulj, nekem is az első

Hát, ilyent sem készítettem még!
Mindig is nagy érdeklődéssel és nagyokat nyelve olvasgattam a különféle babpörik receptjeit, de valamiért mégsem főztem meg ezeket a pompás kis étket.
Drága Testvéreim!
Eljött az idő, hogy megtisztító lángokban, feláldozzam magam a gasztronómia oltárán.
Szerencsére, még a megtisztulás előtt eszembe jutnak egy régi „öreg” kolléga szavai, miként: „szeretem a zöldséges ételeket, ha van bennük ölég hús”.














KÉTKOLBÁSZOS BABPÖRKÖLT
Hozzávalók:
35 dkg lóbab (természetesen más fajta is jó, de én ezt imádom)
1 pár debreceni kolbász
10 dkg lángolt kolbász
1 nagy fej vöröshagyma
3-4 ger. fokhagyma
15 dkg paprika
15 dkg paradicsom
őrölt kömény 
csombor (borsikafű)
fűszerpaprika
bors, só
A babot egy éjszakára beáztatjuk.
A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, egy kevés zsiradékon üvegesre pirítjuk, majd megszórjuk egy teáskanálnyi fűszerpaprikával, köménnyel, csomborral, borssal fűszerezzük, sózzuk! (inkább kevesebbet, mert sokáig fog főni és a kolbászoktól is sósulhat) és beleszórjuk a babot, aztán felöntjük annyi vízzel hogy ellepje (először lehet kicsivel több is); innen tovább úgy főzzük mint a pörköltet, tehát mindig csak annyi vízzel öntjük fel, hogy ellepje és közbe-közbe belekavarunk. 
A paprikát és a paradicsomot felkockázzuk és amikor a bab már félig megfőtt hozzáadjuk ezeket is a zúzott fokhagymával együtt. A főzés utolsó 5 percében beleszórjuk a karikára vágott debrecenit, majd a legvégén a felkarikázott lángolt kolbászt is belekeverjük, de ezzel már lényegében nem főzzük. Most a végén amikor már a kolbászok íze is kioldódott, kóstoljuk meg és ha kell, sózzuk, fűszerezzük.

1 megjegyzés: