TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2013. október 23., szerda

Blogkóstoló 12.-2.

Ez nem más mint egy játékos, gasztro-blogokat reklámozó, virtuális örömfőzőcske. A feladat csupán csak annyi, hogy egy sorsolást követően, a másik blogjából kell elkészíteni egy étket és ezzel népszerűsíteni az ő blogját. :)
A 12. fordulóban már én is részt veszek, a sors pedig Kisribizli blogját osztotta nekem, amiből nem egy hanem kettő isteni, de még is egyszerű (mondhatnám Őrülten Jó) kis étket választottam.
Ime az első, előre egy krémleves. Persze nem én lennék, ha picit nem variáltam volna.
Itt az eredeti recept ! 














BROKKOLIS CSIRKEMELL
Hozzávalók:
40 dkg csirkemell
50 dkg brokkoli (1 db)  
15 dkg reszelt sajt (Edami) 
2 dl tejszín
1 db tojás
rozmaring
bazsalikom
petrezselyemzöld
bors, só
zsemlemorzsa 
vaj
A csirkemellet félcenti vastag lapocskákra vágjuk, besózzuk, borsozzuk.
A brokkolit rózsáira szedjük, a nagyobbakat félbevágjuk. 
Egy kis (24×16cm) tepsit, szép vékonyan (éppen, hogy csak) ki vajazunk és zsemlemorzsával meghintjük. A reszelt sajt felét a ügyesen elosztva a tepsi aljára szórjuk. A csirkemell darabokat a sajt rétegre helyezzük, úgy hogy a tepsit szépen kitöltse. A brokkoli rózsákat 5 percig forrásban lévő, sós vízben főzzük, majd egyből leszűrjük, jól lecsepegtetjük. A tejszínt a tojással elkavarjuk, sózzuk, és a friss, aprított fűszerekkel ízesítjük. A hús réteget beborítjuk a brokkolival, majd egyenletesen meglocsoljuk a tejszínnel, a tetejére pedig rászórjuk a maradék reszelt sajtot. Gázsütő 5-6 fokozatán, 25 perc alatt szép pirosra sütjük. Szerintem köret nélkül is megállja a helyét, de a párolt rizs (barna) vagy burgonyapüré is pompásan illik mellé.   

3 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ez az étel, gyönyörű színei vannak a brokkolitól. Kipróbálós! :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszik és hamarosan küldöm a linkeket :)

    VálaszTörlés
  3. Egy újabb recept brokkolihoz, nagyon tetszik a fotón! :)

    VálaszTörlés