TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2012. október 31., szerda

Bentevős

Valamikor tavaly megírtam, hogy a szobában nem eszünk, ahogy azt anyu tanította; és ez így is van.
Azért, valljuk be őszintén (csendben!, anyu meg ne hallja) néha jól esik a szobában tévézés közben falatozni. Bár, nekem már a konyhában is van egy kis tévém, de akkor is kellenek olyan ételek amire nem kell oda figyelni evés közben. 
Mire is gondolok? Olyan falatokra amit lehet egy villával esetleg kanállal enni, „akár vakon is” például a pörkölt, nokedlivel összekeverve és szigorúan mélytányérból.
A szelet húsoknál pedig úgy kell ezt megoldani, hogy a köret, maga a bunda. 
A bunda, ami egy picikét vastagabb, mert benne van a köretnek szánt zöldségféleség is. Valószínűnek tartom mindenki kipróbálta már a „Borzaskát” (liszt+tojás+reszelt burgonya) és ez alapján; vajon gondoltunk-e már arra, hogy amit letudunk reszelni, azt a bundába is beletudjuk tenni.
Így tettem én is a következő finomságomnál, aminek a bundájába sütőtököt reszeltem. Azt  pedig, hogy „egy villával” ehető legyen, úgy oldottam meg - mint azt már említettem egy karácsonyi bejegyzésemnél - kisebb darabokra vágtam a húst és így (higgyétek el) fél kiló húsi elég lehet, egy kis plusz rettel, akár 4 főre is. A köretet most csak ötletnt kínálom, és nem szobai fogyasztásra :) (A párolt rizst tökmagolajon pirítottam - vagy, hogy olcsóbb legyen, keverve normál étolajjal - és szórtam bele néhány szem tökmagot is)
Cukkinivel  is megpróbálhatjuk a bunda készítését.














CSIBEFALATOK SÜTŐTÖKÖS BUNDÁBAN
Hozzávalók:
50 dkg  csirkemell
15 dkg tisztított sütőtök
2 db tojás
1 p. tejföl
10 dkg liszt +
kapor
bors, só
A tojásokból és a tejfölből, a liszt hozzáadásával sűrű, sós palacsintatésztát készítünk. A sütőtököt kis lyukú reszelőn lereszeljük és a tésztába keverjük.
A csirkemellet falatnyi darabokra szeleteljük, picit megklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és kaporral ízesítjük. Egy serpenyőben bőséges mennyiségű olajat hevítünk. Majd a falatokat lisztbe (az anyaghányadban +-ként jelöltem) forgatjuk, utána a sütőtökös masszába és az olajban szép pirosra sütjük.
TUDTAD? „A sütőtök rostokat tartalmaz, amely csökkenti a koleszterinszintet, és a méreganyagok eltávolítása révén segíti a emésztést.” 
 
 
  

2012. október 27., szombat

Mert megérdemlem

A gránátalmáról sok minden jót lehetne írni; a vitamin tartalmától kezdve a színesítő (szövetfestő) tulajdonságáig, de még azt is főzéssel fekete tintát készítenek belőle, vagy azt, hogy van olyan vallás ahol a  termékenység szimbólumaként tekintik...stb.
De a lényeg az, hogy finom és szép. Én a magjait kiskanállal szoktam kipiszkálni, kicsit pepecselős, nem tiszta munka, de megéri.














KAKAÓS GALUSKA, GRÁNÁTALMÁVAL ÉS SAJTTAL
Hozzávalók:
1 cs. kakaós omlós keksz (18-20 dkg)
2 p. natúr joghurt (2x150 g)
2 db natúr (tömlős) ömlesztett sajt
1/2 citrom leve és reszelt héja
1 db gránátalma
5+5 dkg kristálycukor
A joghurtokat összekeverjük az egyik sajttal, a 5 dkg cukorral és a citrom levével. Majd hozzávegyítjük a gránátalma felének magjait és levét. A kekszet durva darabokra törjük. Egy kisebb tálba (kb.:15 cm átmérőjű) három rétegbe belerakjuk a tört kekszet és a joghurtos krémet; a tetejére krém kerüljön. Fóliával letakarva legalább egy éjszakára hűtőbe rakjuk.
A másik sajtot összekeverjük a gránátalma maradék felével és 5dkg cukorral. Az alma magjaiból tehetünk félre a díszítéshez. 
Tálaláskor a szépen összeállt kakaós „tésztából” evőkanál segítségével galuskákat formázunk a tányérra és mellé rakunk egy kanállal az ízesített sajtból; megszórjuk a magokkal és reszelt citromhéjjal; igény szerint porcukorral.
TUDTAD? „Hasonlóan a többi déligyümölcshöz, a citrom is kimeríthetetlen kincsesbányája a C-vitaminnak, amely rendben tartja az immunrendszer működését,és alapvetően fontos a egészséges bőrhöz és ínyhez”.

2012. október 26., péntek

Só és fűszer nélkül

- Te könnyen vagy! Tudod mit, mivel kell fűszerezni; persze, hogy finomakat főzöl!
Számtalanszor hallani ezt a mondatot, olyan emberkéktől akik  nem mernek (majréznak) fűszerekhez nyúlni.
Ezek szerint a jó fűszerezés, a jó étel titka?
A következő salátámmal ezt alaposan megcáfolom. 
Ha jól vannak összeválogatva az alapanyagok (vagy ahogy nálam történni szokott, azt használom amit itthon találok, és nem készülök rá tudatosan), nem biztos, hogy fűszerektől kell várnunk a pompás ízvilágot. A nagy „csoda” pedig az, hogy sót sem használtam ennél a költeményemnél.














POMPÁS FEKETE RETEK SALÁTA
Hozzávalók:
60 dkg fekete retek
30 dkg sárgarépa
2 db főtt tojás
2 p. kefir
2 ek. méz
1 db lilahagyma
olívaolaj
Először az öntetet készítjük el. A kefirt összekavarjuk a mézzel és beleforgatjuk az apró kockákra vágott főtt tojást és lilahagymát, tálalásig  hűtőben tároljuk.
A fekete retket és a sárgarépát megpucoljuk. A retekből fejenként kettő, fél centi vastag karikát levágunk és 6-8 cikkre daraboljuk. A maradék retket és a répát nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Én a fekete retek héját kicsit hanyagul szoktam lehámozni és így a salátám egy picikét színesebb lesz.
A félretett fekete retek cikkeket, forró olívaolajban 1-2 perc alatt megsütjük, megpirítjuk.
Tálaláskor a tányérra halmozzuk a reszelt sárgarépával összekevert fekete retket és tetejére öntjük a kefires öntetet, megszórjuk a sült retek cikkekkel.

2012. október 24., szerda

Egy klasszikus, felturbózva 3.

„Ezt nem lehet megunni, ez az amit nem lehet megunni!”
Cseng néhányunk fülébe a régi reklám zenéje; tejet meg tejfölt reklámoztak így. Azóta is kedvelem minkét terméket és böcsülettel fogyasztom is őket, de most félre velük. Gomba szezon van és erdejeink koronáját most nem a fa tetején kell keresni, hanem alul az avar alatt. 
A felénk szedhető gombák közül a talán a legfinomabb, legértékesebb és legnépszerűbb a vargánya; és aki egyszer rákap az nyugodtan énekelheti a régi reklám nótáját, mert ezt valóban nem lehet megunni.
Én szedni nem szoktam, mert nem ismerem fel az erdőben, hogy melyik gomba ehető és melyik nem. Sőt, azon a véleményen vagyok, hogy könyv segítségével sem lehet az ember túl biztos magában. 
Aki gombát akar szedni az társuljon be valami nagy öreghez, és ott szerezzen tapasztalatot.
A következő sorokban egy-két tévhitet gyűjtöttem össze. 
Nem igaz, hogy az a gomba mérgező, amit ha megvágunk vagy eltörünk akkor a színe megváltozik; a gyilkos galóca húsa megvágáskor és  eltöréskor  is szép fehér marad. 
Azonban léteznek olyan „szín váltó” gombafajok, amelyek ízletesek, tehát fogyaszthatók.
Nem fogyasztható minden gomba, amelyiket a csiga is megrág. 
És az sem igaz, hogy az az ehető gomba, amelyik mérgező gomba mellett nő az mérgezővé válik.














 VARGÁNYÁS-BURGONYALEVES, 
                   KOLBÁSSZAL ÉS KAPORRAL
Hozzávalók:
50 dkg burgonya
30 dkg vargánya
10 dkg lángolt kolbász
1 fej vöröshagyma
1 kis csokor kapor
2 ek. liszt
őrölt bors
sertészsír
Egy fazékban sertészsírt olvasztunk; és ezen megfonnyasztjuk a kockázott vöröshagymát. A kolbász héját lehúzzuk (ezt úgy tudjuk könnyen elvégezni, hogy 5-10 percre hideg vízbe áztatjuk) és felkockázzuk; a hagyma közé dobjuk. Amikor a kolbász szépen kieresztette a színét hozzá adjuk a felkockázott burgonyát, majd a vargányát. Sózzuk, borsozzuk és felöntjük bő egy liter vízzel. Ha a burgonya megpuhult, beleszórjuk a aprított kaprot és két evőkanál lisztből készült rántással besűrítjük a levesünket és készre főzzük. Tálaláskor tejfölt és ecetet kínálhatunk hozzá.
TUDTAD? „A burgonya az egyik legolcsóbb és legkönnyebben hozzáférhető forrása a C-vitaminnak, amely alapvetően fontos az immunrendszer egészségének megőrzéséhez.”

2012. október 20., szombat

Csípi, de az a jó

Cayenne-i bors (és nem Cayenne bors); tegye a szívére a kezét az aki először nem valami érdekes, talán egy egzotikus szigetről származó bors félére gondolt, amikor a külföldi főzős műsorokban meghallotta ezt a nevet.
Bár nem sziget, de az óceán mossa partjait; konkrétan Francia Guyana, tehát Franciaország egy tengeren túli megyéjének a székhelye Cayenne. Valószínűleg az európaiak itt találkoztak először ezzel a csípős fűszerőrleménnyel (innen a név), ami nem is bors, hanem chilipaprika. Akkortájt még csak a borsot ismerték erős fűszerként és ezért rakták így össze a nevét a „honnan származó erős valami” :)
Csak 1 érdekesség: Francia Guyana, Dél-Amerika északi részén helyezkedik el, de nem önálló ország (lásd fent) és így az Európai Unió tagja.

  












CSÍPŐS-SAVANYÚ VARGÁNYARAGU
és mégsem kinai
Hozzávalók:
60 dkg vargánya
15 dkg sonkahagyma (vagy vöröshagyma)
10 dkg csemegeuborka
1/2 dl almaecet
olívaolaj
cayenne-i bors
oregánó
só  
A  megtisztított gombát és a hagymát vékonyan felszeleteljük, majd olívaolajon megpirítjuk. Közben felcsíkozzuk az uborkát is, és ezt is a gomba közé dobjuk; majd hozzáöntjük az almaecetet és beízesítjük az oregánóval a cayenne-i borssal és megsózzuk. Lehetőség szerint az összes levet elpároljuk róla és forrón tálaljuk, pirított bagett szeletekre (8-10 szelet), de akár sültekhez is kiváló kiegészítő.
TUDTAD? „A Cayenne-i  bors élénkíti a keringést, kitágítja az ereket, és minden testrész vérellátását növeli. ... akik gyomorhuruttól vagy gyomorfekélytől szenvednek ne fogyasszanak Cayenne-i borsot.”

2012. október 16., kedd

Csinálom így is, úgy is

Fantázia, bátorság, jó étvágy! 
Ugye ezt már hallottátok tőlem; nem is egyszer; és fogjátok is hallani még néhányszor. 
Hiszem! hogy ebben rejlik a jó étel titka; persze kell hozzá egy kis alap is, de ez mindenkiben bent van, csak valamiért nem meri előcsalogatni.
Fantázia: itt nem csak arra kell gondolni, hogy milyen alapanyagokat válogassunk, keverjünk össze és így egy pompás új ételt kreáljunk. Hanem arra is, hogy egy adott ételt milyen módon tudunk szétbontani vagy éppen összerakni.
Mindjárt itt is van a következő ételem amit már többféle képen is készítettem illetve tálaltam. 
Lényegében egy étel és mégis mindig egy kicsit más.














SERTÉSPÖRKÖLT GAZDA MÓDON
Hozzávalók:
1 kg sertéslapocka
60 dkg  burgonya
60 dkg sárgarépa
50 dkg vargánya
20 dkg kenyérszalonna
2 közepes fej vöröshagyma
2 dl száraz fehérbor
4 ger. fokhagyma
2 db paprika
2db paradicso
fűszerpaprika
egész kömény
őrölt kömény
majoránna
sertés zsír
  
A vöröshagymából, egy paprikából, egy paradicsomból a fűszerpaprikával,  a szokásos módon elkészítjük a pörkölt alapját. Majd beletesszük a megmosott és felkockázott hús, befűszerezzük őrölt köménnyel és majoránnával, sóval, aztán felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Vizet mindig csak annyit tegyünk bele, hogy nem bő lében főljön a hús, hanem szépen rotyogjon, pörkölődjön! Ez a jó pörkölt egyik titka. A főzés utolsó (kb.) negyed órájában adjuk hozzá a zúzott fokhagymát és a fehérbort illetve a maradék 1-1 paprikát és paradicsomot felkockázva és a pörköltünket készre főzzük.
Közben a sárgarépát és a burgonyát, a húshoz hasonló kockákra vágjuk és sós vízben megfőzzük. A szalonnát is felkockázzuk, majd egy méretes serpenyőben elkezdjük pirítani, amikor már egy kis zsírt enged, rádobjuk a szintén kockára darabolt vargányát. Amikor a gomba is kezd pirulni,  jöhet a megfőtt burgonya és répa. Egész köménnyel megszórva szépen összepirítjuk a köretünket, ha kell megsózzuk. Tálaláskor a köret tetejére merjük a pörköltet.
Énn most így készítettem el, de főztem már bográcsban is, sűrű egytálételként.
De mi történik akkor, ha a szalonnát már a alapba tesszük, és a vargányát is belefőzzük és sárgarépás tört burgonyával tálaljuk!?
Vagy a répát főzzük bele és mondjuk vargányás petrezselymes burgonyával tálaljuk!?
Legyünk bátrak variáljunk, dobjuk fel a megszokott ételeinket!   
TUDTAD? „A sárgarépában található K-vitamin a véralvadásban és a sebek gyógyulásában játszik szerepet, rosttartalma pedig segíti az emésztést, és egészségesen tartja a szívet.”
       

2012. október 15., hétfő

Rizsa nélkül

Tegnapelőtt egy kiárusításon kezembe akadt ez a fantasztikus kis könyvecske.

Charlotte Haigh: 100 TERMÉSZETES IMMUNERŐSÍTŐ



Belelapoztam és egyből megtetszett; azon nem is gondolkodtam, hogy megvásároljam-e, főleg 50%-os áron. Tudtam és éreztem, hogy ennek még hasznát veszem, vesszük. Igen, jól mondtam, hasznát vesszük; ugyanis feltett szándékom, hogy a mai naptól minden egyes receptem után a TUDTAD? rovatban ebből a könyvből fogok kimásolni mindenki számára hasznos és talán érdekes dolgokat. Ezen felül, őszintén ajánlom mindenkinek, ha véletlenül, valahol kezébe akad, feltétlen vásárolja meg, főleg 50%-os áron :) Nem szeretnék ódákat zengeni a könyvről, mert nincs rá szüksége: rövid, tömör, lényegre törő, érthető, áttekinthető, tökéletes + egyszerű receptek. Egy szóval nincs benne semmi rizsa; illetve van de azt majd később.














GOMBÁS CUKKINILEVES, 
            FETÁVAL ÉS BUGGYANTOTT TOJÁSSAL
Hozzávalók:
30 dkg cukkini
20 dkg gomba
4 db tojás
1 fej vöröshagyma
3 ger.  fokhagyma
2 dl. főzőtejszín
2 ek. étkezési keményítő
5-6 levél zsálya
1 ágacska oregánó
10-12 dkg Feta sajt
olívaolaj
só 
A gombát és a vöröshagymát fél centis kockákra vágjuk. 3-4 kanálnyi olívaolajon, együtt, sózás nélkül megpirítjuk. (A gombát általában csak pirítás után sózzuk! Natúran szebben, gyorsabban pirul, mert a só nem „szívja” ki belőle a nedveket. Ha sóznánk, először csak saját levében párolódna.) A gomba előbb fog meg pirulni, de nem baj, hisz' a hagymát nem szeretnénk a  szétfőzni későbbiekben sem, mert a leves aktív résztvevője lesz. Közben a cukkinit is kis kockákra daraboljuk. A fokhagymát felaprítjuk és a hagymás-gombához dobjuk, pár kavarásnyit piríthatjuk, de vigyázva, mert hamar megkeseredhet. Majd hozzárakjuk a cukkinit megsózzuk és felöntjük 1 liter vízzel. Beízesítjük a zsályával és az oregánóval. (A szárított fűszerekből mindig többet kell használnunk és célszerű használat előtt a tenyerünkben egy picit átmorzsolni, mert így „feléleszthetjük” a bennük levő aromákat.) Amikor a levesünk 5-10 percet már forrt, besűrítjük a tejszínben elkevert keményítővel és készre főzzük. Tálaláskor a Feta sajtot a tányérakba kockázzuk, morzsoljuk, stb (ahogy sikerül) és rámerjük a forró levest, majd bele helyezzük a buggyantott tojást.  
Csak 1 ötlet: a levesünket tálaláskor feldobhatjuk, színesíthetjük egy kis reszelt sárgarépával.

TUDTAD?„A zsálya antibakteriális hatású és csökkenti a nyálkaképződést, úgyhogy sikeresen veszi fel a harcot a náthával, segít feloldani a hurutot, valamint elpusztítja a baktériumokat.
A zsálya élénkítő hatású, ezért terhes nőknek és epilepsziában szenvedőknek nem ajánlott.”
  

2012. október 12., péntek

Dobok valamit a lovaknak

A minap összefutottam az utcán egy régi kedves ismerősömmel.  Néhány fontos és kötelező hogy vagy, mizu, kivel, mikor, miért, után megkérdezte hova rohanok? 
(Most megkérnék mindenkit, aki ismer, legyen szíves írja meg nekem, hogy látott-e már engem rohanni.) 
-Hazafelé, de egyáltalán nem rohanok; ebben a korban már nem rohangál az ember. - mondtam neki viccesen.
- Jó, jó, csak tudod ezt így szokták mondani.  
- Ja, ja okés.
- ...és mit fogsz otthon csinálni? - ismét egy fontos kérdés! 
Hát, te akartad - gondoltam magamban :)
- Tengerparti homokkal felszórom a fürdőszobát, de dobok bele pár darab kagylóhéjat is, hagy játszanak a gyerekek.
Azt hiszem, erre egy picit leblokkolt. Láttam rajta, hogy erősen próbálja feldolgozni a hallottakat. Nem szerettem volna, ha emiatt rossz álmok gyötörnék, ezért próbáltam gyorsan átsiklani az elhangzottak felett és más felé terelni a beszélgetést.
- ... de előtte, dobok valamit a lovaknak.
- !?? neked vannak lovaid??!
És ekkor, egy isten fuvallatra megcsörrent a telefonom.
- ...bocsi, mennem kell.

Kedves barátom! Igen „dobtam valamit a lovaknak”- tudod, ezt így szokták mondani-, és olyan jól sikerült, hogy a fürdőszobás projektet elhalasztottam egy későbbi időpontra :)

 












PANÍROZOTT MOZZARELLAGOLYÓK,
    FOKHAGYMÁS - ROZMARINGOS BURGONYAPÜRÉVEL
nem kimondottam lovaknak
3 személyre
Hozzávalók:
1 cs. mini mozzarellagolyó (átlag 15 db)
60 dkg burgonya
1 dl tej
5 dkg vaj
2 ger. fokhagyma 
friss rozmaring
szerecsendió
őrölt fehér bors

a panírhoz
1 tojás
zsemlemorzsa
liszt
lenmag vagy szezámmag (elhagyható) 
A rántott sajt készítéséhez, valóban kell egy kis gyakorlat, de nem mondanám, hogy túl ördöngös lenne.
A golyókat szűrőbe téve jól lecsepegtetjük és hagyományos (liszt-tojás-morzsa) módon bepanírozzuk, azzal a kis különbséggel, hogy a tojás és morzsa részét megismételjük, tehát a liszt kivételével kétszer panírozzuk, ügyelve arra, hogy a golyókat mindenhol jól betakarja a panír. Forró olajban pillanatok alatt kisütjük.
A püréhez a tisztított, kockára vágott burgonyát sós vízben megfőzzük. 
A megfőtt burgonyát leszűrjük és összetörjük egy burgonyatörővel. Frissen reszelt szerecsendióval, őrölt fehér borssal, aprított rozmaringgal és zúzott fokhagymával ízesítjük. A forralt tejjel simára keverjük, majd egy habverő segítségével, a vajjal, szép „habosra” kavarjuk, igény szerint sózzuk. 

Ha igazi ínyencek vagyunk, rozmaringos olívaolajjal finoman meglocsolhatjuk és reszelt citromhéjjal megkoronázhatjuk, és ha még pár szelet almát is elropogtatunk mellé akkorr ez lesz a nap csúcspontja.