TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2019. június 6., csütörtök

Kávé és kuglóf avagy Az elhatározásaim

Tegnap amikor írogattam azokról a régi süteményekről, eszembe jutott, hogy valóban egy kicsit elfelejtettük őket (szerintem). Menten el is határoztam, hogy néhányat felszeretnék eleveníteni. Mivel kedvenceim a kelt tészták, (ha nem cukrozod meg, az már majdnem pogácsa 😂 ) elhatároztam, hogy ma egy finom buktát készítek Nektek, illetve magamnak, mert Ti kicsit messzebb vagytok tőlem, mint majd én a buktához. Azt, hogy tegyek félre mert majd jöttök, azt meg nem mertem bevállalni... 😋
Egyébként eddig életemben viszonylag sok mindent elhatároztam már, ezek közül az első és ha belegondolok talán az egyetlen is az, hogy ahogy esik úgy puffan... és a ha belegondolsz mindent a pillanat alakít, azt viszont használd ki rendesen
Ezen értékes gondolatok jegyében, kikerestem egy alapreceptet a Nagyi megsárgult könyvéből és készítettem ma, egy incsi kuglófot.















KAPUCÍNER KUGLÓF,
  FAHÉJJAL ÉS KARDAMONNAL
Hozzávalók:
25 dkg liszt
10 dkg puha vaj + a forma kenése
2 db tojás
15 dkg porcukor
2 cs. vaníliás cukor
1 p. natúr joghurt (150g)
2 tk. sütőpor
1 púpos ek. finomra őrölt kávé
őrölt fahéj
őrölt kardamon
kekszmorzsa
csipet só
A puha vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral valamint egy csipet sóval simára keverjük.
Ezután egyenként belekeverve hozzáajuk a tojásokat, majd a joghurtot is.
A lisztet elkavarjuk a sütőporral és a masszához keverjük.
A sütőt bemelegítjük 180 fokra.
A tésztánkat két részre osztjuk, az egyiket egy evőkanál finomra őrölt kávéval, a másikat pedig egy mokkás kanálnyi őrölt fahéjjal és kardamonnal ízesítjük.
A kuglóf formát alaposan kikenjük vajjal, majd kekszmorzsával kihintjük.
A tésztáinkat kanalanként, vegyesen belemeregetjük a formába (1 kávés- 1 fűszeres, ahogy esik úgy puffan), ezzel alakítjuk ki a foltosságát.
Az előmelegített sütőben nagyjából 40 perc alatt szépen megsütjük.
Amikor megsült, a tetejére teszünk egy tányért, és egy határozott mozdulattal átfordítjuk; 15-20 perc pihentetés után a levesszük a formát, meghintjük porcukorral és szépen felszeleteljük.
Úrhölgyeknek és úriembereknek habos kávé, kisebb úrhölgyeknek illetve  úriemberkéknek habos kakaó mellé kínáljuk. 
Én az egyik imént említett csoportba sem sorolom magam, úgyhogy simán egy pohár tiszta vízzel kísértem le; hm... legalábbis ezt prédikálom 😁😉





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése