TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2012. szeptember 23., vasárnap

A tészta kétszer

Létezik egy monda mely szerin a tésztát Marco Polo hozta Európába az 1200-as évek végén.
Azonban az igazság az, hogy (állítólag) a velencei kereskedő, utazó, író, csak annyit mondott, hogy Kínában is fogyasztanak tésztaételeket nagy mennyiségben. A mondát pedig egy Amerikai tésztagyáros marketing fogásként terjesztette el. 
A tészta „feltalálása” valószínűleg egyszerre történt, terjedt el a világ gabona termelő területein. A különbség csak az alapanyagok közt van, míg Európában búza és rozs, addig a keleti országokban  rizs illetve a szója a legfőbb alkotója a tésztáknak. 
A szárított tésztát a pásztorok, juhászok és egyéb állat legeltetéssel foglalkozó emberkék használhatták először, miszerint ezzel tették tartalmasabbá a bográcsfélékben készült ételeiket.
Monda ide - mende oda, én szeretem a tésztát, ha éjszaka becsöngetnétek hozzám egy tál tésztával (persze, csak ha fel tudtok ébreszteni) akkor is jó ízűen elfogyasztanám.
Azt, hogy miért pont az olaszok lettek a tésztafélék „atyaúristenei”, talán a sokszínűségüknek köszönhető. Egy igazi olasz Mamma büszke arra, hogy ha kell 365 féle tésztát tud készíteni és így minden nap más kerül az asztalra. 
...de, ha belegondolunk ez nem is akkora művészet.
Íme kettő egyszerű tésztám és már nincs is más dolgom, mint 363 összedobni még, 
osztjónapot Itália.















TEJFÖLÖS PENNE, PULYKAHÚSSAL
Hozzávalók:
50 dkg penne
40 dkg pulykamell
1 p. tejföl
10 dkg szalonna
4-5 szál újhagyma
1 szál sárgarépa
2 ger. fokhagyma
5 dkg füstölt sajt
1 cs. petrezselyemzöld 
olívaolaj
kakukkfű
rozmaring
bors, só
A tésztát feltesszük főzni. 
Pár csepp olívaolajon megpirítjuk a felcsíkozott szalonnát és közben hozzáadjuk a csíkokra vágott pulykahúst is. Majd kicsit ferdén felkarikázzuk az újhagymát, a sárgarépát pedig szintén keskeny csíkokra vágjuk. Amikor a hús is szépen megpirult hozzákeverjük a hagymát és a répát, sózzuk, borsozzuk, a zöldfűszerekkel ízesítjük és felöntjük kb. 2 dl vízzel, jól kiforraljuk. A tejfölt kikeverjük egy kis forró lével, de már lassú tűzön hozzáöntjük a raguhoz, belereszeljük a füstölt sajtot és belerakjuk a zúzott fokhagymát valamint az apróra vágott petrezselyemzöldet. Ha a tészta megfőtt leszűrjük és egyből a raguba forgatjuk.  
Ha ügyesen dolgoztunk akkor a tészta és a ragu egyszerre készül el.
















MÁRVÁNYOS DIÓS METÉLT
Hozzávalók:
50 dkg hosszú metélt
20 dkg márvány sajt
15 dkg dió
10 dkg füstölt tarja
2­-3 ger. fokhagyma
olívaolaj
cukor vagy méz
 A tésztát forrásban lévő sós vízben kifőzzük. A tarját csíkokra szeljük, kevés olajon megpirítjuk. Pirítás közben hozzádobjuk a durvára tört diót és az apró kockára vágott fokhagymát (a dió és a fokhagyma túl­pirításkor megkeseredik vigyázva bánjunk velük). Majd a tészta főző­vízéből kb. 1 decit hozzáadunk és bele morzsoljuk a sajtot, borsozzuk, ízlés szerint pár csepp mézzel vagy cukorral ízesítjük. Jól kiforralva beleforgatjuk a kifőtt tésztát, forrón tálaljuk.
A sózással vigyázzunk (a sajt is sós), inkább utólag, ha szükséges!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése