TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2020. július 22., szerda

Gesztenye és szilva avagy Ránézésre olyan (is)

Ismét desszert aztán pihi 😏
Ránézésre és lényegében olyan mint a tiramisu, sőt az összetevőkből is sokunknak ez juthat eszébe.
Ez így is van, de senki sem tiltotta még meg hogy játszunk az ízekkel és most én is ezt tettem, a játék két fő eleme pedig a gesztenye és a szilvaíz volt.
Íme a végeredmény 😉















GESZTENYÉS PISKÓTADESSZERT
   SZILVAÍZZEL BOLONDÍTVA
Hozzávalók:
25 dkg gesztenyemassza
25 dkg mascarpone
5 dkg porcukor
1,5 dl. feketekávé (+)
3 ek. szilvadszem (+)
27 db babpiskóta (minőségi!)
rum vagy aroma
1,5 deci forró fekete kávéba belekeverünk bő három kanálnyi szilvadzsemet, picike rummal vagy ennek hiányában aromával ízesítjük.
A mascarpone-t a gesztenyemasszával és a porcukorral kikeverjük, a szilvalekváros-kávéból 8-10 evőkanálnyit belekeverve meglazítjuk.
Egy pástétomformát (szögletes őzgerinc) kibélelünk folpackkal – könnyebb a dolgunk, ha a formát kicsit megnedvesítjük-, aztán elkezdjük összeállítani, rétegezni a desszertünket.
Az első sor (9db) babapiskótát, egyesével lazán belemártjuk a már nem meleg szilvás-kávéba és a kibélelt forma aljára fektetjük őket.
Ezután kb.5-6 kanálnyi gesztenyés krémet teszünk, amit szépen egyenletesen elkenünk, majd ismét egy sor babapiskóta következik, de ezt nem mártjuk bele a kávéba, csak a felső, szabadon maradó felét alaposan megkenegetjük, akkor amikor már benne van a formában.
Ismét a krém következik, majd ismételve az utolsó sor, amit szintén megkenünk a maradék krémmel, de ide már nem kell túl sok.
A formából kilógó folpackkal betakarjuk, bátran benyomkodjuk a desszertünket és legalább egy éjszakára hűtőben pihentetjük.
Másnap a fólia alsó felét fellazítjuk, kicsomagoljuk egy bátor mozdulattal tálcára borítjuk a desszertet, leszedjük róla fóliát és már szeletelhetjük is.
Kiegészítőnek tejszínhabot, öntetként pedig kávéval lazított szilvadzsemet adhatuk.
















Nem reklám, de fontosnak tartom 👉
Én nálam a minőséget a -SEDITAPafino babapiskótája képviseli, ami 100g/12db csomagolásban kapható. Volt már rá példa, hogy az ilyesmi desszerteket, más olcsóbb piskótával készítettem és lénygében ugyanolyan jó lett, de vagy több idő, több „áztatás” kellett neki, vagy nehezebben állt meg így szeletben, mert lazább, málósabb lett a piskótás része. A piskóta választás természetesen mindenki maga döntése és én sem ismerem az összes gyártó babapiskótáját, de amióta ezt márkát megtaláltam, csak ezt használom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése