2017. július 11., kedd

Harcsa és zöldbab avagy Véletlenül

Teljesen véletlenül volt itthon még egy kis harcsafilém.
Véletlenül akadt a horgomra, a napokban, egy frissen befagyott hűtőládában.
-Jajj de jó, lesz egy kis harcsapaprikás, - véletlenül csuzsával.
Aztán közben beindult a természet, és véletlenül, egy jó adag zöldbab is bekerült a kis konyhámba.
Így -teljesen véletlenül- minden adott volt, hogy egy jó kis temesvári ihletésű halételhez 😉
Az öndicséret, állítólag büdös, de muszáj - nagyon finom lett, pedig véletlenül egy kis kakukkfű is került bele.













TEMESVÁRI HARCSAFALATOK
Hozzávalók:
4 adag harcsafilé (60-80 dkg)
25 dkg zöldbab
15 dkg paprika
1 db paradicsom
1 fej vöröshagyma
3-4 ger. fokhagyma
1 p. tejföl (175 g)
liszt
kömény
kakukkfű
bors, só
A harcsafilét tetszőleges, nagyobb darabokra, kockára vágjuk, kicsit besózzuk,  borsozzuk félretesszük.
A vöröshagymát felaprítjuk, a szalonnát csíkokra vágjuk és -ahogy szoktam- együtt üvegesre sütjük. 
Közben a paprikát és paradicsomot is felkockázzuk, és a hagymás alaphoz adjuk. 
Pár percig pirítjuk, aztán sózzuk, meghintjük fűszerpaprikával, aprított fokhagymával, őrölt köménnyel ízesítjük és vízzel felöntve egyet forralunk rajta. 
Ez idő alatt a zöldbabot megtisztítjuk, 2-3 centis darabokra vágjuk, majd az alaphoz adjuk, annyi vízzel felöntve, ami épp ellepi roppanósra (de inkább fél keményre) főzzük.
Ekkor hozzárakjuk a filédarabokat és kb. 10 percig, lassan rotyogtatva főzzük, majd tejfölből és lisztből készült  habarással besűrítjük, kevéske kakukkfűvel ízesítve készre forraljuk.
Tésztával, galuskával, vagy párolt rizzsel tálaljuk.
( A sózással vigyázzunk! az alap készítésekor, mert a halat is sóztuk!)
TUDTAD?  "A ropogós zöldbab gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, melyek leküzdik a betegségeket., ... A zöldbab jó mangán forrás, amely egy vírusölő anyag, az interferon létrehozásához kell."



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése